Kihívás ★ WNAC Tavasz - Watermarble

, , 8 komment
Sziasztok!

Mivel az áprilisi Weekly Nair Art Challenge (WNAC) első fordulójában elég kényelmesre vettem a figurát, nem csoda, hogy ilyen hamar eljött a soron következő kör. :) A havi kihívás témája továbbra is a tavasz, azon belül pedig a heti fordulóban a rettegett "watermarble" volt a témakör.


Hogy hogyan oldottam meg a feladatot, az alább kiderül! ;)


Prológus

Sokan hallani sem akarnak a watermarble-ról. Ez érthető is, hiszen egy elég szöszölős, soktényezős körömdíszítési műveletről van szó, ami igen sok buktatót rejt magában. Talán éppen ezért is van az, hogy Instagramon is arányaiban kevés, szépen kidolgozott munkával lehet találkozni. Gondolhatnátok, hogy mindez éppen elég lehetne a megfutamodáshoz, de én úgy voltam vele, hogyha sosem gyakorlom ezt a technikát, soha nem is fogom elsajátítani a fortélyait, úgyhogy belevágtam! :)

Forrás: ITT.
Ami a színeket illeti, eredetileg egy sárga-rózsaszín-fehér triót képzeltem el, de a sárga lakkomnak van egy enyhe narancssárga beütése a rózsaszín pedig, amire gondoltam, nem mutatott jól vele. Így hát egy élénkebb korall színt választottam helyette. Már leírva is nyári érzésünk támad ezektől a színektől, de én úgy gondoltam, hogy a tavaszi virágok színkavalkádjába talán még ez a színkombó is belefér. :)


A manikűr

Sajnáltam az időt arra, hogy minden körmömre watermarbellel szüttyögjek, ezért a "kötelező" mintát narancs-korall színátmenettel párosítottam - ahogy nézegettem a neten, ennek a két díszítési technikának a párosítása eléggé közkedvelt. Nekem nagyon tetszett az eredmény, de idő hiányában nem vállalkoztam rá, hogy a manikűrt a másik kezemen is elkészítsem. :D Megjegyezném, ez az első watermarble manikűröm, amit anélkül merek megosztani veletek, hogy fenntartásaim volnának. Korábbi próbálkozásaim ITT és ITT láthatjátok.




Hogyan készült?

Szokás szerint alaplakkal indítottam az ügyletet (Barry M Mani Mask Birthday Suit), majd egy réteg fehér lakk következett (Essence Wild White Ways), hogy az élénk színek valóban élénkek legyenek majd. Először a watermarble-nek futottam neki. A technika minden aspektusához szuper tippeket láthattok Sara videójában. Az én verziómban a Moyra Sahara (sárga), az Avon Coral Reef (korall) és az OPI Alpine Snow (fehér) lakkokat használtam. 

Instagramon itt találtok: @zsebboszi
Be kell valljam a klasszikus módszerhez képest egy kicsit csaltam. Miután ugyanis a víz felszínén elkészítettem a kis virágomat (lásd a fenti képen), megvártam amíg a lakk teljesen megszáradt, aztán kivettem az így kialakult vékony hártyát a vízből. Papírtörlőn felitattam róla a vizet, majd méretre vágtam a középső és gyűrűsujjam körmére. Felvitel előtt a körmöm felületére egy vékony réteg áttetsző lakkot vittem fel (Sally Hansen Hard as Nails), aztán némi száradás után, amikor még éppenhogy ragadós volt a felület, felraktam a kis watermarble matricámat. Itt megjegyezném, hogy azért nem az Everglaze (China Glaze Evergalze Active Top Coat) fedőlakkot használtam a watermarble alá, mert féltem, hogy a vékony kis hártyát össze fogja rántani. A Sally Hansen lakkal ilyen nem történt. Miután a matricát fellapogattam a körmömre, fedőlakkoztam, majd egy lemosóba mártott ecsettel eltávolítottam a matrica felesleges részeit.

 

Az átmenethez a watermarble-ben is használt sárga és korall lakkokat használtam, és az elkészítéséhez egy sminkszivacsot hívtam segítségül. Az ombre körmök koronázatlan királynője Cristine, így az ő videói közül bármelyiket ajánlom, ha még nem készítettetek átmenetes manikűrt! Mivel a korall színű festék elég halványan transzferálódott a szivacsról a körmeimre, a kellő intenzitáshoz három körben szivacsoztam fel a színeket. Az utolsó szivacsozás után közvetlenül, még a nedves lakkozásra vittem fel a fedőlakkot, ami még jobban összemosta a színeket.


Remélem, a mai manikűr elnyeri a tetszésetek! :)
Meséljetek, ti hányszor próbáltátok már a watermarble technikát? :)

Legyen nagyon szép napotok:

ZsebBoszi

Ui.: Ha felkeltette az érdeklődéseteket a kihívás, kövessétek a Weekly Nail Art Challenge-t Instagramon (@wnac_tkc)! ;)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki a manikűr, a watermarble-ös ujjaid még egy kis retro hangulatot is hordoznak magukban (legalábbis számomra), hála a színvilágnak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik a manikűr! :) Eddig még nem gondoltam erre, de most, hogy mondod, tényleg van egy kis retrós beütése a dolognak! :D

      Törlés
  2. Nekem nagyon tetszik, a watermarble számomra egy rettegett végtelen titkokat rejtő kérdőjel amit inkább kerülök..még, de amit alkottál valami csoda *.* nagyon jó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi! ^.^ Gyakorlat teszi a mestert - és ez esetben a kísérletezés is! :D Csak bátorítani tudlak, hajrá-hajrá! :)

      Törlés
  3. nagyon cuki, jó színeket válogattál össze. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól sikerült, ügyes vagy, szupik a színek :) felesleges volt rettegned ettől a technikától, jól megoldottad a feladatot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :) Amikor watermarble-re kerül a sor, mindig az lebeg a szemem előtt, hogy legelső alkalommal egy fél napot szerencsétlenkedtem, és tartottam tőle, hogy megint elúszik ennyi idő majd vele... :D Hál' Istennek nem így történt, szerencsém volt! :D

      Törlés