Sziasztok!
Bár a blogra való hivatalos visszatérésem kicsit későbbre tervezem, úgy éreztem, hogy a Manikűrvadász még egy fordulójából nem maradhatok ki. Így hát a 27. fordulóra én is jelentkeztem. :)
Lássuk is, mi kerekedett a mai fordulóból! :)
Prológus
Hogy mi történt velem a hosszú "blogcsönd" alatt, arról egy személyesebb hangvételű poszt keretében tervezek beszámolni nektek. Reményeim szerint egy efféle újraindításhoz a bolygók állása szeptemberben már éppen megfelelő lesz. :)
Addig is a Manikűrvadász szuper mókájából nem szerettem volna kimaradni - főleg úgy nem, hogy az előző két fordulóról más elfoglaltságok miatt lemaradtam. :'( Node! A maira már nagy örömmel készültem, főleg hogy Bella a sorsolásnál csodás vadászterületet jelölt ki nekem: Andi blogját. A számtalan kreatív és változatos manikűr között bevallom, nem időztem sokat, mert a kiszemelt manikűr már az elkészültekor a szívembe lopta magát. Az alábbi őszies, nyomdázott manikűrre esett a választásom:
Forrás: ITT. |
A manikűr
Legnagyobb bánatomra a készletemben nem találtam olyan narancssárga lakkot, ami nyomdázásra alkalmas lett volna, ezért a helyzetet egy pasztell sárga lakkal oldottam meg. Persze a minta sem ugyanaz, amit Andi használt, de azért igyekeztem hasonlót találni a nyomdalemezeim között. Kevésbé látványos, mint az eredeti, szemet gyönyörködtető alkotás, de úgy érzem, a célnak azért megfelel. :)
Hogyan készült?
Az alaplakkozást követően (Eveline 8 in 1), két rétegben vittem fel a téglavörös árnyalatot (Galeries Lafayette Antoine). A nyomdázást egy réteg fedőlakkal (China Glaze Everglaze Active Top Coat) készítettem elő, melyet kappanósra hagytam száradni.
A nyomdázáshoz egy virágos lemezt választottam (Born Pretty BP-53), amiről a mintát egy átlátszó nyomdázóval (MoYou Kaleidoscopic Clear Stamper) vettem fel. Nyomdalakként egy sűrűbb, normál pasztell sárga lakkot használtam (Essence Love is In The Air). A mintát az eredeti manikűrhöz hasonlóan, a nyomdázás után, a körmömön díszítettem egy pontozó segítségével, fekete (MoYou Black Knight) és arany színekkel (Moyra 305).
Remélem, a manikűr elnyerte a tetszéseteket! ^.^
Várjátok már az őszi manikűrök szezonját? :)
Legyen nagyon szép napotok:
ZsebBoszi
Ui.: Mindképpen nézzétek meg azt is, hogy a többiek mit vadásztak maguknak! :)
Hű nagyon csinoooos! :))
VálaszTörlésKöszönöm! ^.^
TörlésSzerintem nagyon nagyon jó lett, narancssárga szín nélkül is. Köszönöm, hogy alkottál tőlem. :-)
VálaszTörlésKöszi! :) Én köszönöm a szuper inspirációt! :):):)
TörlésAndinak ez az egyik legszebb manikűrje, lehet, hogy nem mertem volna választani, ha őt kapom páromul! :D
VálaszTörlésAz újraalkotott verziód gyönyörű lett, nem baj, hogy nem sikerült narancsot találni, elnézve ezt a csodálatos manit, nincs hiányérzetem :)
Igen, nem is csoda, hogy úgy megmaradt Andinak ez a manikűrje az emlékezetemben! :) Nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed! :)
TörlésHu, Andinak ez a manikűrje csodás, és én még nem is láttam eddig! :o Te is nagyon szépen készítetted el, én imádom az ilyen őszi színeket, mintákat, tónusokat! Nagyon ügyi!
VálaszTörlésNagyon köszi! Örülök, hogy felhívhattam a figyelmed Andinak erre a csodás alkotására! ^.^
TörlésNagyon szép lett. :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésNagyon szépséges! :)
VálaszTörlésKöszi szépen! :3
TörlésSzuperül manikűr lett,nagyon tetszik. *-*
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik! ^.^
TörlésNagyon jó lett :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésCsodás az eredeti, valamiért én sem "ismertem". De Te is igen szépen megoldottad! (-:
VálaszTörlésÖrülök, hogy Andi blogjáról neked is tudtam újat mutatni! :) Köszönöm a kedves kommented!
TörlésNagyon szép mindegyik, én is odavagyok Andi manijáért, sajnos még mintám sincs hasonló, mint neked, pedig nagyon tetszik az elképzelés.
VálaszTörlésHogyne várnám az őszi manikat, az a kedvencem, gyönyörűek a színeik! Várom a beszámoló posztot :)
Örülök, hogy osztozunk az őszi körmök iránti szeretetben! Ebből a szempontból nekem is az ősz a kedvenc évszakom! ^.^ Jön a beszámoló is hamarosan! :)
Törlés