Kihívás ★ Stílus kihívás - Absztrakt

, , 19 komment
Halihó!

Azt hiszem, most már kijelenthetem, hogy a nail art kreatív világa teljesen magával ragadott. :) A hetekben több, jobbnál jobb körömlakkos kihívás is zajlik párhuzamosan a beauty bloggerek körében, és egyik-másik heti feladat kapcsán olyan ötletáradat kapott el, hogy egyszerűen nem tudok nemet mondani a megvalósításukra. Ezért a következő hetekben még jónéhány nail artos szösszenetre számíthattok tőlem! A mai opusz Timi legújabb kihívására, a Stílus kihívásra készült, melynek első heti feladványa az absztrakt volt.


Kubista körmökre felkészülni! :)

Prológus

Nekem az "absztrakt művészet" kapcsán random színes vonalak, négyzetek és téglalapok jelennek meg lelki szemeim előtt, úgyhogy a mai manikűrt is ebbe az irányba vittem el. Mint az a főcímfotón is látszik, ismét jó sok lakkot bevontam az ügyeskedésbe, ami azért tökjó, mert több közülük már egy ideje csak arra várt, hogy egy kis szeretgetés neki is jusson végre. A világért se mondjátok el nekik, hogy az anyjuk részrehajló, de én leginkább a korall árnyalatot, az Essie Stones'n'Roses lakkját akartam már nagyon szeretgetni. A 2015-ös Resort kollekcióból való a bébi, és kb. két hete hozta meg a postásbácsi Amerikából, ahonnan óccson lehet Essie-t rendelni (legalábbis olcsóbban, mint itt a boltokban kapható). :)

A kihívásról annyit, hogy a következő hetekben a legkülönbözőbb stílusokban pingálják a körmeiket a résztvevők. Szerintem nagyon szuper lehetőség a kreativitás tornáztatására, így mindenkit csak bíztatni tudok, hogy csatlakozzon! :)



A manikűr

Három natúr(abb) szín mellé két ellentétes, élénkebb árnyalatot választottam, a már említett korall színű lakkot és a legutóbbi körmös posztomban használt türkíz lakkot. (Ahhoz képest, hogy kék lakk, egy héten belül már másodszor nyúlok érte! :D)




Hogyan készült?

Vérrel és verejtékkel. :D
Najó, nem. Igazából sokkal egyszerűbb volt megcsinálni, mint a múltkori water marble technikával készült manikűrt. Alaplakknak a már szokásosnak mondható Evelin 8in1 körömerősítőt választottam, erre vittem fel két rétegben a nude lakkot (OPI, Do You Take Lei away?). Megvártam, amíg tökéletesen megszárad a lakkozás, és ezután vékonyra vágott celluxcsíkokkal jelöltem ki a kitöltendő téglalpokat - vagy sávokat, ha úgy tetszik.


A kitöltéshez választott színeim a korall és a türkízkék (China Glaze, Wait N' Sea) mellett egy világosabb barna (Essie, Fierce No Force) és egy csokibarna (Barry M, Cocoa) voltak. Pár másodperccel azután, hogy a sávok befestésével végeztem (tehát amikor még nedvesek voltak a lakkok), le is húztam a ragasztócsíkokat. Ahol szükséges volt korrigálni a mintát, ott egy fogpiszkálóval vittem fel a szükséges színből az adott területre. Adtam egy kis száradási időt a mintának, majd fedőlakkal (Seche Vite) húztam védőréteget az elkészült absztrakt mű fölé.




A nude lakkról

Mivel a többi színt csak miniatűr mennyiségben használtam a körmeimen, igazán csak az alapszínként használt nude lakkról tudok érdemben nyilatkozni. Ám arról is csak mértékkel, hiszen még nem viseltem a manikűr előtt. Ahogy azt fent is olvashattátok, egy OPI lakkról van szó, méghozzá a legutolsó Hawaii kollekcióból, és mit is mondhatnék, az eddig tapasztalt agyameldobomolllyanjó OPI minőség után itt sem vártam mást - viszont az első tapasztalataim eléggé a pofára esés irányába tendálnak. A lakk elég híg, és egy rétegben csíkozva fed. A második réteg ezt persze kiküszöböli, de ez nem kicsinyíti a csalódásomat. Azt kell mondjam, hogy a hasonló színű Rimmel Caramel Cupcake-kel nagyobb öröm lakkozni, mint ezzel. Bocsi, OPI, azért még így is szeretlek!!! :D



Sikerült kedvet hoznom egy kis absztrakt körömfestéshez? :)

Legyen szép napotok:

ZsebBoszi

Ui.: Köszi Timinek ezúton is az ötletes kihívásért! :) Ki ne hagyjátok a többiek műveit sem:

19 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) Nagy örömmel is viselem, sajnálni fogom lemosni. :D

      Törlés
  2. Nekem határozottan, ez piszok jó lett! Elmentettem inspirációnak. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper, nagyon örülök neki! :) Szerintem még lehet dobni a dolgon, ha az egyik színnek egy masszív csillámos lakkot választasz.
      Majd mutasd ám meg, ha kihoztál valamit az ötletből! :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik a manikűröd! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett!!! A színek jól passzolnak egymáshoz, nagyon egyben van az egész manikűr! :) Lehet még én is készítek hasonlót;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy! :3 Ha készítesz valami hasonlót, mindenképp szólj! :)

      Törlés
  5. Lánykák, hihetetlenül bearanyoztátok a napomat ezzel a rengeteg kommenttel! Nagyon szépen köszönöm nektek még egyszer! ^_^

    VálaszTörlés
  6. Nagyon mutatós lett. És a színek is szuperek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Azt szeretem a legjobban ebben a színkombinációban, hogy lényegében 5 különböző szín van jelen a körmeimen, a manikűr mégis abszolút "viselhető".

      Törlés
  7. Nagyon ügyes vagy, tök szép lett! Szuperek a színek így együtt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy. :3 Ám ez csak egy szárnybontogató körömfanatikus véletlenül így sikerült műve. :D

      Törlés
  8. Simán az egyik kedvencem lett Tőled :-) Ha lenne türelmem ilyesmihez, megpróbálnám elkészíteni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nekem is az egyik kedvencem volt! Mondjuk a szívemben nagyon közel áll a "vintage" fordulóra készült manihoz. :)

      Törlés