Szervusztok Hölgyek!
Már egy ideje játszadozom a Born Pretty Store-tól tesztelésre kapott díszítő szalaggal, így elegendő tapasztalatot gyűjtöttem, hogy egy hiteles teszttel állhassak ma elétek. :)
Hogy nálam bevált-e a szalag, az alább kiderül! :)
Prológus
Tudjátok, én az a fajta spúr leányzó vagyok, aki addig nem hajlandó pénzt kiadni valamiért, amíg megrögzötten hisz benne, hogy azt a valamit saját maga is elő tudja állítani fillérekből. Ez legtöbbször a körömdíszítéshez szükséges kellékekkel szokott előfordulni ("minek pöttyöző, jó a fogpiszkáló is", "minek nyomdázó, jó a filctoll is"... stb.). Ez alól a díszítő szalag sem volt kivétel. Úgy voltam vele, hogy le tudok mondani arról, hogy egy szép keskeny szalag menjen végig a körmeimen, ha pedig maszkolásra (kitakarásra) kerül a sor, majd vágok celluxból magamnak keskeny csíkokat.
Ezt az absztrakt manikűrömnél meg is valósítottam. Azonban a jól sikerült minta ellenére két tény tagadhatatlan volt: 1) az nem állapot, hogy a körömöm elkészítéséből másfél órát vesz el a celluxvagdosás, és 2) ha megszakadok, sem tudok kellően keskeny csíkokat vágni... Már épp beadtam volna a derekam egy tekercs Ebay-es díszítőszalagnak, amikor jött a Born Pretty Store megkeresése. :)
Alap tudnivalók
Nem szeretnék felesleges önismétlésbe fogni a zsákmányos poszt után, így itt csak a legfőbb paramétereket említeném újra: a szalag 0,5 mm szélességű, és bontatlan korában a tekercsen körbe mintegy 6 mm vastagan volt teltekerve. Ez utóbbit csak azért fontos említeni, mert a szalag teljes hosszára vonatkozóan nem találtam információt, ám tekintve, hogy a szalag nagyon vékony (hogy felragasztva ne álljon el a körömtől), ez a tekercs sokáig lehet társunk körmös játszadozásainkban. :)
Hogyan használjuk?
A jártasabb körömbloggerek szíves elnézését kérem az untatásért, de úgy éreztem, idekívánkozik egy részletes leírás a díszítőszalag használatáról azoknak, akik még csak az ismerkedő fázisban vannak. :) Szóval ennek a kis szalagnak két fő felhasználási módja van. A legegyszerűbb, hogy kedvünk szerint felragasztjuk a körmünkre, amin már megszáradt a lakk. A másik lehetőség pedig a maszkolás, melyet a következőkben mutatok be neketek.
- Vágjunk le annyi darabot a szalagból, amennyire a manikűrnél szükség lesz! Én ezeket felragasztom általában az asztal szélére szép sorban. Aki szeretné, persze a lakkozás után is vagdoshat, de én a friss lakkozásom védelmében semmilyen extra tevékenységet nem szeretek kockáztatni. :)
- Fessük be a körmünket! Ez lesz a csíkos manikűrünkben a csíkok színe. Várjuk meg, amíg koppanósra szárad, különben a szalag lehúzásánál a lakkot is felszedhetjük!
- Ragasszuk fel a csíkokat a kívánt elrendezésben! (Ha ezután a lépés után közel a körmök széléhez kisollóval levágjuk a csíkok lifegő részét majd fedőlakkot viszünk fel, kész is a díszítőszalagos manikűrünk!)
- Válasszunk egy jófedésű körömlakkot, és menjünk át vele az egész körmünkön!
- Közvetlenül a lakk felvitele után egy csipesz segítségével húzzuk le a csíkokat!
- Várjunk, amíg kissé megszárad, majd használjunk fedőlakkot, végül pedig ne felejtsünk el örvendeni, hogy milyen szépet alkottunk! :):):)
Bevetésen - Tesztmanikűr(ök)
A kifejezetten a mai teszthez készült manikűrben két V-t ragasztottam fel párhuzamosan a díszítőszalagokból és nem festettem be az egész körmöm a második réteg lakkal, csak a körmöm közepéhez közelebbi V-től lefelé. Így a mintában a keskeny vonal az, ami a szalag valódi vastagságát mutatja. A manikűrben két ILNP lakkot használtam, a levendula szín a Happily Ever After a lila pedig a Poetry.
Néhány észrevétel a használattal kapcsolatban: mint a legtöbb tekercses ragasztószalag, ez is olyan kis szemét, hogyha nem vigyázunk vele, a vége visszaragad és "elbújik", aztán száz évig lehet keresgetni körbe-körbe a tekercsen. :D Erre vonatkozóan két tanácsom van. Az egyik, hogyha egy pindurnyi papírdarabot ragasztunk a végére, akkor nem fog visszaragdni. A másik, hogyha visszaragad, egy körömvágó olló élét érdemes végighúzni tekercsen, és meg fog akadni ott, ahol a szalag vége van. :)
Amikor maszkolásra használtam, semmilyen negatív dolgot nem észleltem, egyedül arra kel figyelni, hogy a lakkréteg legyen megszáradva, amire ráragasztjuk a szalagokat. Ha emlékeztek, ezt a technikát alkalmaztam a mangós manikűrömben is a kockás hatás imitálására, ahogy az a fenti képen is látható. Ha hibáznánk, apró ecsettel vagy fogpiszkálóval a csík színéből felvéve, könnyedén kiigazítható a vonal.
Díszítőszalagként például a szerdai magenta lakkozásnál használtam. Ebben az esetben azt figyeltem meg, hogy nagyon fontos, hogy a körömhöz a lehető legközelebb vágjuk le a végeket és hogy a fedőlakkal alaposan fedjük be a csíkok végét is! Sajnos a színes manikűrben erre nem figyeltem, és a második nap már elvált a körmömtől a vége - azóta készítettem egy másik manikűrt is (ami legyen titok egyelőre :P), ahol ügyeltem erre, és kutyabaja sem volt a szalag végeinek! Annak ellenére, hogy feljött a szalag vége, nem hiszem, hogy ezután csak úgy lejött volna a körmömről teljes egészében, mert lemosásnál a szalag jött le utoljára, vagyis elég rendesen kapaszkodott a körmömbe. :)
Összegzés
Jelentem, újabb klassz kreatív kiegészítővel bővült a manikűrös eszközeim köre! :) Nagyon tetszik benne, hogy két- (vagy akár több-) féleképpen is felhasználható, és a lehetőségeknek lényegében csak a fantáziánk szab határt. Mint minden kiegészítőnek ennek is meg kell tanulni a csínyját bínyját, de kis gyakorlással és odafigyeléssel hamar lehet vele látványosat alkotni!
Ár: $0.99-ért rendelhető a Born Pretty Store-ból - LINK (A szállítás ingyenes!)
ZsebBoszi Index: 4.5/5
A Born Pretty Store kínálatában a mai termék további 29 színben elérhető, sőt a webshopban minden nail art-hoz való kiegészítőt megtalálhattok, mi szem-szájnak ingere! Ráadásul most, ha elcsábultok valamire, a teljes áron kínált termékekből 10% kedvezményt is kaphattok az alábbi kóddal:
Ha ennyi kísértés nem lett volna elég: ha legalább 10-en használjátok a kódot, a Born Pretty Store szponzorál egy nail artos nyereményjátékot a blogon! ;)
Próbáltatok már hasonló díszítőszalagot?
Szeretitek a díszítőszalaggal készült manikűröket?
Legyen csodás napotok:
ZsebBoszi
Tetszik a blogod, köszi a tanácsokat. Kb. 160 Ft-ért vettem a Moyra díszítőszalagját, a BPS-tól pedig olyan tartót hozzá, mint a celluxhoz van :)
VálaszTörlésNem jutott volna eszembe, hogy előre levágjam a szalagokat. Már olyan régóta szeretnék ilyen manit, muszáj lesz már nekiállni, minden megvan hozzá.
Nagyon örülök, hogy tudok számodra érdekes olvasnivalóval szolgálni! :)
VálaszTörlésHa mindened megvan hozzá, azt mondom, uccu neki! :):):) Olyan egyszerűen lehet ezzel a technikával látványos manikűröket készíteni! :)
Csini lett ez a lila manikűr, meg persze a többi is. :3
VálaszTörlésKöszi! Igazság szerint variálhattam volna egy kicsit többet azzal a lila manikűrrel, de végül ismét az "egyszerű de nagyszerű" elve döntött. :D
TörlésA lila lett a kedvenc *.* Szeretem a díszítőszalagokat, csak még ügyetlenül bánok velük, de gyakorolok folyamatosan :)
VálaszTörlés