Sziasztok!
Nos, igen, a blog ismét egy körmös hullámba került, kihívás követ kihívást! :) Ezek közül a mai a kéthetente hétfőn esedékes ManiCute. Erre a fordulóra igazán szép témát választottunk magunknak, mégpedig az esküvőt. :)
Menyasszonyi körmökre felkészülni! :)
Prológus
A mai téma több szempontból is nagyon kedves volt számomra. Egyrészt azért, mert a mi esküvőnk a ZsebVarázslóval életem legislegszebb napja volt, és mindig-mindig nagyon megmelegszik a szívem, ha rá gondolok. :):):) Másrészt azért, mert az esküvőm napján nem kaptak kiemelt figyelmet a körmeim. Akkor még közöm nem volt semmilyen körömdíszítéshez, ezért az alapelgondolás egy épített géles manikűr lett volna, de kevéssel az esküvő előtt nagyon negatív dolgokat olvastam róla, és bevallom, a pénzt is sajnáltam rá.
Hát igen, a körömágybőröm sem volt éppenséggel a topon... :D Köszönet a fotóért Anikónak! :) |
Ezután jött az a gondolat, hogy majd én megcsinálom a körmeim nulla gyakorlással. Mivel a tervezett glitterátmenetet nem tudtam szépen kivitelezni, egy rózsaszínes Essence Nail Candies volt a körmeimen apró ezüst-fehér virágos matricával a gyűrűsujjaimon. Azóta, hogy belekeveredtem a körmös dolgokba, sokszor visszagondolok erre, és gyakran eljátszom a gondolattal, hogy most milyen manikűrt készítenék, így az alkalom abszolút kapóra jött, hogy kiélhesssem magam! :)
A manikűr
Ha most készíteném a manikűröm, biztos, hogy egy átmenetes franciamanikűr lenne apró díszítéssel a gyűrűsujjaimon. Ennek fényében készült a mai "műremek" is. Valószínűleg ha élesben készítettem volna, egy "nude"-abb lakkot használtam volna, de mivel nem találtam elfogadható színt a kollekciómban, egy barackos árnyalatot választottam - amióta lebarnult a kezem Franciaországban, valamiért nagyon szeretem magamon a barackszínű lakkokat. :) Napokig viseltem ezt a manikűrt, imádtam, ahogy optikailag megnyújtotta a körmeimet!
Hogyan készült?
Alaplakkozás után (Eveline 8in1) felvittem két réteget a barack színű lakkból (Maybelline, Peach Bloom), majd a szivacsos technikával (amihez a kávés manikűrnél egy videót is linkeltem) elkészítettem a fehér-barack átmenetet. A színeket kétszer "szivacsoztam fel", hogy a fehér (Avon, Iceberg White) fedése a körmök végénél kellően erős legyen. Lehetséges, hogyha barack helyett fehérrel alapozok a manikűrnek, ez nem jelentett volna problémát, viszont attól tartottam, hogy úgy pedig a körömágynál maradtak volna fehér csíkok-pöttyök.
A gyűrűsujjamon a díszítéshez a Born Pretty Store díszítőszalagjából használtam egy csíkot ott, ahol a két szín egymásba mosódik, majd pedig egy kis ezüst virágot (szintén Born Pretty Store) ragasztottam fel a csíkra, a körmöm széléhez közel. Végül mindent Seche Vite-tel borítottam, hogy a manikűr szép fényes és tartós legyen! :)
A felhasznált lakkokról most nem tartanék külön filozófiai eszmefuttást. A fehér Avon lakkot a korall manikűr óta töretlenül imádom. A Maybelline lakkal már az első bevetésén, a cseresznyefavirágos manikűrnél sem voltam megelégedve, de most már határozottan azt mondhatom, hogy ezt a lakkot messziről kerüljétek el, ugyanis a fedése katasztrofálisan foltos! Tuti, hogy otthon keresni fogok egy ugyanilyen színű Moyrát, mert a színét viszont még mindig nagyon szeretem!
Remélem, tetszett a mai manikűr! :)
Ti milyen manikűrt viseltetek az esküvőtökön?
Vagy ha még nem volt esküvőtök: milyen körmöt készítenétek? :)
Legyen csodás napotok:
ZsebBoszi
Ui.: Még többi esküvői köröm a többi leányzónál:
cuki mani:)
VálaszTörlésKöszi! :3
TörlésNagyon szép lett, tényleg optikailag hosszabbítja a körmeid, szuper jól áll! :)
VálaszTörlésNem volt még esküvőm és valószínűleg nem is lesz (a párom esküvőellenes, én meg nem vágom magam a földhöz emiatt), de magamat ismerve abszolút nem visszafogott körmeim lennének, hanem feltűnő, extra csilli-villi, szarka üzemmódban! :D
Köszönöm szépen! Imádtam is ezt a manikűrt viselni! :):):)
TörlésSzerintem nincs olyan, hogy sztenderd esküvői köröm - a lényeg csak az, hogy az ember leánya jól érezze magát a körmeivel a nagy napon! :)
Nagyon szép lett!!! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :):):)
TörlésNagyon szép lett a manikűröd. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésNagyon tetszik az átmenet, kicsit a pillecukorra emlékeztet :)
VálaszTörlésErre még nem is gondoltam, de most hogy mondod! :D
TörlésGyönyörűséges átmenetet készítettél! *-*
VálaszTörlésNagyon köszi! ^.^
TörlésGyönyörűséges átmenetet készítettél! *-*
VálaszTörlésCsinos lett. Olyan a díszítés, mintha egy gyűrű lenne. :)
VálaszTörlésIgen, pedig nem is volt szándékos! Köszi! :)
TörlésNagyon szép lett. :) szerintem én is valami hasonlót képzelnék el a saját esküvőmre...visszafogott,elegáns és divatos. Bár nekem még NAGYON távol van az esküvőm ezért ez még csak ábránd marad :D
VálaszTörlésKöszönöm! Az ábrándozás is nagyon szép része az egész esküvőnek - én (nagyon) kicsit sajnálom is, hogy már túl vagyunk rajta, mert úgy szerettem álmodozni róla! Néha arra gondolok, minden évben újra kéne házasodnunk a férjemmel... Vagy legalább 5 évente, na. :D
TörlésNekem tetszik. :) Szép és szolid. A csicsás esküvői manik sosem tetszettek. :D
VálaszTörlésKöszönöm! Én is a finomság és az egyszerűség híve vagyok! :)
TörlésSzerintem az első képen is jó lett az elgondolás és a gyűrű baromira tetszik :)
VálaszTörlésA franciás átmenetes körmöt én is tervezem, de nagyon sok terv van a fejemben és a Pinterest mappámban, szóval csak sikerül előbb-utóbb. A te verziód nagyon tetszik.
Az útmutatós alapján megcsináltam a díszítőszalagos manit, jó lett, köszi a tippeket! Ma is csinálok egyet, egy másikat szalaggal :)
Az esküvőn rózsaszínes lakkom volt, semmi díszítés, a ruhám sem fehér volt, hanem halvány rózsaszín, vagy inkább púderszín, úgy varrattam, egy egészruha volt hosszított felsővel.
A képen látható gyűrű az eljegyzési gyűrűm, amit az uram egyes-egyedül választott. Kicsi ügyes ám! *.*
TörlésNagyon örülök, hogy sikerült összebarátkozni a díszítőszalaggal, köszönöm, hogy megírtad! :):):)
Biztos nagyon szép volt a ruhád! :) Nálam nem volt kérdés, hogy fehér lesz a ruha. :)
Csinos lett. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
Törlés