BosziTeszt ★ Maybelline Master Sculpt - Kontúrozás természetesen

, , 10 komment
Sziasztok!

A természetes sminkek híveként távol áll tőlem a Kardashian-féle kontúrozás intézménye, de itt az Egyesült Királyságban olyan őrület van a drogériás kontúrpaletták körül, hogy végül hagytam magam én is egy kicsit elcsábulni. Mai alanyunk, a Maybelline Master Sculpt letisztult dizájnjával fogott meg magának.


Vajon csak a csomagolásra szaladtam rá vagy a termék is jól teljesít? A mai bejegyzésből kiderül! :)


Prológus

Igazából a fent említett mellett, több oka is van annak, hogy a kontúrozás eddig nem volt része a mindennapjaimnak. Egyrészt reggel amikor a sietek, ez egy plusz lépés a rutinomban, és én úgy vagyok vele, hogy ha van egy pici időm, akkor inkább a szemsminkemmel babrálok. A másik feltétlen említésre méltó ok, hogy vékony testalkatú lányként az arcom is meglehetősen vékony, rosszabb napjaimon akár úgy is fogalmazhatunk, hogy beesett. Ezért a kontúrozés eléggé kihozta a koponyaszerkezetem etióp jellegét, ami szerintem nem éppen vonzó látvány. :D

Egyetlen kivétel volt ezalól, amikor teljes sminket készítettem, vagyis a teljes arcom alapoztam, nem csak a problémás területeket korrigáltam. Ilyenkor optikailag annyira kiegyenlítetté válik az arcom, hogy a vonásaim szinte eltűnnek, és egy finom kis kontúrozás kifejezetten előnyére válik az összképnek. Mint az talán már az elmondottakból is kiderült, amióta összebarátkoztam a Maybelline Master Sculpttal, már kicsit másképp gondolkodom a mindennapos kontúrozásról! :)

A mai termék bár tudomásom szerint nem kapható Magyarországon, mégis reménykedem benne, hogy mint kuriózum magyarországi olvasóim számára is érdekes lehet, ha másért nem azért, hogy külföldi nyarlásokon mit érdemes a drogériák Maybelline polcain figyelni. ;) Nos, vágjunk is bele!  


A külcsíny

A kontúrozó szettünk egy masszív, fekete műanyag csomagolást kapott, melynek ablakos tetjén keresztül a púdereket is láthatjuk. A letisztult dizájnt erősítik a fényes ezüst feliratok is. A kis kompakt a maga 6,5 x 6,5 cm-ével szuperül kézre esik, sőt a táskában sem foglal nagy helyet. A kis paletta záródása is kellően szoros, így utazásainkra is nyugodtan elkísérhet minket. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a táskánkban védett helyre kerüljön, mert a fényes felület könnyen karcolódik.


Amikor felnyítjük a kompakt fedelét, máris szemben találjuk magunkat az első csalafintasággal: a púderek formája nem négyzet, ahogy a kis ablak sejtette, hanem bizony kör. :) A furfang itt még koránt sem ér véget! Ügyesen elhallgattam a paletta vastagságát, pedig a Sleek palettákhoz képest ez a kontúr szett már ducinak számít 1,9 cm-es vastagságával. No mindez persze nem csak az úri mulatság kedvéért van így! A púderünk ugyanis egy kis billenőajtócskán foglal helyet, melynek a hátoldalán egy tükröt , a titkos rekeszben pedig egy applikátort találunk.



A nyelet leszámítva az ecsetke koncepciója hasonló a Nars sok helyen villogtatott kontúrozó csodájához. Kialakítása lehetővé teszi, hogy szép egyenes vonalat húzzunk vele, ám a szálak kicsit durvábbak, ezért rengeteg terméket "kaparnak" fel a púderről, ami a felvitelkor az én ízlésemnek már sok. Ezért én egy puhább kontúrozó ecsettel szoktam használni. Ettől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy utazáskor inkább nem cipelem a kontúrozó ecsetet (is) magammal, hanem ezt a picúr ecsetet használom - ha éppen csak megsimogatom vele a púderek felszínét, szerintem ez is megteszi.



A belbecs

Értem én, hogy az aranymetszés meg a harmadok látványa valamiért jót tesz a lelkivilágunknak, de én jobban örülnék, ha az a highlighter valamivel nagyobb lenne. Tudom, egyéni szociális probléma, de én imádom a fényesítő púdereket, és rosszul esik ez a kisebbség a palettán belül. :D Főleg, hogy egy nagyon-nagyon szép, diszkrét fényű, igazán a hétköznapokra való, ezért jól kihasználható darabbal állunk szemben! A visszafogott ragyogása miatt a színmintás fotón is csak nehezen tudtam megfogni. :) Egyébként szvaccsoláskor figyeltem fel csak rá, hogy vannak nagyobb csillámok is a púderben, viszont ez az arcon teljességgel észrevehetetlen.


A kontúrszín nem tagadom, belopta magát a szívembe, és megszerettette velem a kontúrozást. Nem vagyok benne biztos, hogy az árnyalat bárkinek jól állna, hiszen van egy gyenge narancssárgás beütése. Ám az én sárgás tónusú bőrömmel olyan természetesnek hat, mintha tényleg csak egy árnyék futna végig az arccsontom alatt. Jobban mondva, az én keskeny arcszerkezetem esetében - a fényesítő púderrel karöltve - a végeredmény nem koponyhatás, hanem szépen hangsúlyozott, igazán nőies arccsont. :) Egyébként a púder duó egy sötétebb és egy világosabb verzióban kapható, melyek közül én a sötétebbet választottam.



Bevetésen

A tartósság kérdésében nem én vagyok a leghitelesebb forrás, mivel rossz szokásom, hogy egész nap tapizom az arcom, emiatt rólam a pirosító, a highlighter - és most már mondhatom, hogy - a kontúr is gyorsabban lekopik az átlagnál.

Viszont a használattal kapcsolatban két tippet szeretnék megosztani veletek. Az egyik, hogy én szeretem a pirosítót és a kontúr vonalat szépen összemosni, amire én azt az alapozó ecsetet használom, amivel a sminkelés elején az alapozót és a korrektort dolgoztam a bőrömbe a problémás területeken - így a hatás nagyon természetes lesz. A másik, hogyha nincsen időm szemsminkre, ezzel a szettel a szemem is szépen hagsúlyozhatom: egy pufi ecsettel a mélyítő vonalamba viszek a kontúrszínből, egy apróbb ecsettel vagy a kisujjammal pedig a belső szemzugom fényesítem a highlighterrel - aztán egy kis spirálozás, és már kész is vagyok! :)


Fent egy csodálatos képet láthattok a még annál is csodálatosabb arccsontomról... Bocsi, a bőröm sajnos nem tökéletes, de mindenképpen szerettem volna megmutatni, hogy én hogyan szeretem a legjobban használni ezt a kis púderduót. (Látjátok azt a fényt az arccsontomon?! *.*) Természetesen akik az erős kontúrt szeretik, ennél drámaibb kontúrt is készíthetnek a termékkel! :)


Összegzés

Hogy a bejegyzés elején feltett kérdést megválaszoljam: a Maybelline Master Sculpt kontúrszettnek nemcsak a csomagolása megkapó, de jól is teljesít! Míg a kontúrszínnel egy természetes hatású árnyékot varázsolhatunk az arccsontunk alá, a highlighterrel finom fényt adhatunk az arcunk legmagasabb pontjainak. Mindez összeségében igazán természetes hatást kelt, így hétköznapi használatra mindenképpen merem ajánlani.

A fentiek ellenére ezt a teljesítményt csak 4.5 csillaggal díjaztam két dolog miatt: az egyik, hogy nem vagyok meggyőződve róla, hogy a kontúrszín enyhén narancssárgás árnyalata minden bőrtónussal egyformán jól passzol. Talán egy lehelletnyivel hidegebb árnyalat többek számára lehetne jó alternatíva. A másik pedig az én személyes dilim, hogy az én highlighter imádó lelkemnek jobban esne, ha a fényesítő púder aránya nagyobb lenne a palettában. :D

Ár: £6.99-ért vásároltam a Superdrugban.
Magyarországon kapható: Tudomásom szerint nem, de innen megrendelhető ugyanezért az árért.
ZsebBoszi Index: 4.5/5


Ti hogy álltok a kontúrozással? 
Minden nap árnyaljátok az arcotokat? :)

Legyen szép napotok:

ZsebBoszi

10 megjegyzés:

  1. Jaj ez de szép *-* Sose értettem ez a highlighter dolgot...idáig :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pénztárcádra való tekintettel, én a helyedben nem jönnék gyakran a blogomra. :D:D:D Nagyon örülök, hogy tetszik! ^.^

      Törlés
  2. Tökéletesen illeszkedik, gyönyörű színe van, nekem is nagy szerelmeim a highlighterek:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, ha így látod! ^.^ Még ha a legramatyabb formámban is vagyok, ha egy kis highlightert kenek magamra, valahogy azonnal szebbnek érzem magam. :D Placebóhatás. :D

      Törlés
  3. Pont ma került bele a kosaramban, amikor a Superdrugban jártam...de meggondoltam magam, mert eddig nem is kerestem rá neten és soha nem is futottam bele tesztbe véletlenül sem...Csak járkáltam az üzletben kontúrpaletta után kutatva és akkor akadt meg a szemem rajta...
    Még nem tudom visszatérek-e érte, de mindenképpen elgondolkodtatott a teszted és egyébként is nagyon megfogott a külleme és a swatch is,amit készítettem a drogériában.
    Meglátjuk...:)
    Egyébként én a Sleek Face Contour Kit-jét használom. Talalsz róla tesztet is a blogomon. http://eszterlancbeauty.blogspot.co.uk/2015/01/sleek-cosmetics.html
    (elég régi, kezdetleges teszt, de azért talán informatív valamennyire)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha ezzel is hozzájárulhattam a döntési folyamathoz! :) Nos igen, minden márka kijött idén nyárra egy kontúrpalettával, és tényleg nem egyszerű választani... Mielőtt ez megjelent a polcokon a Barry M palettájával szemeztem, és beszéltem le magam róla újra és újra, de ez annyira profin néz ki, hogy nem lehetett otthagyni (1-et fizet, második féláron Maybelline akcióban meg pláne nem :D). Biztos vagyok benne, hogy a Sleek is jól működik, sok jót hallani róla, de a 10 fontot sajnáltam érte - még akkor is, ha abban pirosító is van.
      Szóval no, nekem ez a kicsike lett végül az ideális darab. ^.^

      Törlés
  4. Engem még nem ért el az őrület, a fejem többnyire egy fényes gömb, inkább mattítani kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor neked tényleg nem érné meg egy teljes szettet venni highlighterrel, ha egyszer kontúrozni támadna kedved. :)

      Törlés
  5. Nagyon gondolkozom azon, hogy nekem is kellene (?) kontúrozni, de a legtöbb palettát túl soknak gondolom. A porok meg nem szimpik. Nagy dilemma. Nem szeretnék egy drága darabot, mert ha meg mégsem válik be, akkor megint kirepült az ablakon egy valag pénz. A MUR-on gondolkoztam. Vagy Freedom. Vagy Sleek :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én kezdésnek egy MUR-t / Freedomot ajánlanék, az nem akkora pénzkidobás, ha ez az egész kontúrművészet mégsem jönne be. :D

      Törlés