Szervusztok Lányok!
Már jóideje birtokomban van az MUA 5th Birthday szemhéjpúder-palettája, de csak most sikerült eljutnom oda, hogy veletek is megosszam a tapasztalataim. Bár sok brit blogon megkérdőjelezik az MUA paletták minőségét, ennek a kiadásnak az itt-ott bemutatott színmintái nagyon meggyőzőek voltak. Ezért - mivel még sosem próbáltam a márka szemhéjpúdereit - úgy gondoltam, ez a paletta talán megalapozhatja a MUA-val való barátságunkat.
Hogy sikerült-e összebarátkoznunk, az alább kiderül! :)
Prológus
Mindjárt sajnálkozással indítanám ezt a posztot, mivel hiába kerestem ezt a palettát, már nem kapni az MUA (em-jú-éj :D) webshopjában, limitált kiadásként hamar túladtak a készleten. Kellett nekem így elhúzni ezt a tesztet... :( Ettől függetlenül remélem, lesz közöttetetek olyan ínyencebb olvasó, akinek a mai teszttel is örömet tudok szerezni, vagy netalán hasznosnak találják azok, akik általánosan MUA paletták után érdeklődnek. Vágjunk is bele! ;)
A külcsíny
A paletta borítása végtelenül egyszerű, és akikkel valaha is szembejött egy MUA paletta - mégha csak az interneten is -, tudja, hogy a dizájn ennél a limitált kiadásnál is a szokásos: fekete műanyag tok ablakos fedéllel, szülinapi ráadásként pedig kis matrica jelzi a jeles alkalmat. A paletta jól záródik, és kellően strapabírónak tűnik. Ami a méretet illeti, kisebb, mint a Makeup Revolution Iconic paletták (14 x 7,5 cm a 16,5 x 8,5 cm-hez képest), és ennek megfelelően kevesebb terméket is kapunk - hozzáteszem, ugyanazon az áron - 14 g helyett ebben a palettában csak 9,6 g termék kapott helyet.
Az ablakos fedélből talán következik, hogy tükröt nem kapunk, de manapság már annyi sminktermékben van beépített tükör, hogy talán ez fel sem tűnik. Ugyanakkor találunk a palettában egy kétvégű szivacsos applikátort - háromszoros hurrá... :D A külcsínyt illetően mindenképpen kiemelendő a szemhéjpúderek kidolgozása. Ínycsiklandó volt az összehatás, amíg a paletta új volt, és látszottak az ünnepi alkalomból nyomott 5-ösök a púderek felszínén, ám ez a díszítés sajnos már pár használat után csúnyán megkopott. :(
Színek és szvaccsok
A színösszeállítást nagyon kellemesnek tartom. Alapvetően egy natúr palettáról beszélhetünk finom barnákkal, rózsaszínekkel és világos árnyalatokkal, amibe egy csöpp izgalmat és romantikát visz a fényes levendula szín, az acélkék, és matt sötétlila. Kihasználhatóság szempontjából is helyén van a színkollekció, hiszen van egy matt tejeskávé árnyalatunk a mélyítővonalba, matt feketénk - ami ráadásul működik is - és highlight árnyalatokat is találunk. Ezenkívül az 5 matt 7 fényes szemhéjpúder arány is jónak mondható.
Következzenek hát az alapozóra, ujjamal meghúzott színminták!
Az első négyes fogatból a fényes rózsaszín árnyalat (Taffy - a nevek a paletta hátulján vannak feltüntetve) szuperpigmentált. A Reveal egy érdekes és egyben nagyon szép szemhéjpúder, ami a palettában fényes fehérnek tűnik, felkenve viszont halvány barnás színe van. Tetszik a visszafogott fénye, nagyon szépen mutat, ha a teljes szemhéjra felvive a matt sötétbarnával kombináljuk a külső V-ben. :) A levendulaszín (Thistle) teszi a dolgát, míg a matt fehér Shell kicsit gyengélkedik pigmentáció terén.
A következő négyes fogatban a szemhéjpúderek ismét hoznak egy erős átlagszintet, közülük egyetlen kivétel a matt barna Penny, mellyel döbbenetesen intenzív színmintát tudtam húzni. Fontos még megjegyezni, hogy míg a Cool Grey nevének megfelelően szürkének látszik a fotón, a valóságban valamivel kékesebbnek tűnik.
Az utolsó négyesből az első bronzos árnyalat (Fiery) ismét hihetetlenül pigmentált, és szerintem a szín maga is nagyon szép. Ezenkívül kiemelkedően intenzív a matt fekete is, tényleg olyan, mintha szénporba nyúlnék. A fényes barna Obessed rendben van, viszont a matt lila Siren lehetne erősebb is.
Bevetésen
A fentiek alapján az ember azt várná, hogy a szemhéjpúderek használat közben is kiemelkedően teljesítenek. Nos, ez a paletta megtanított arra, hogy a pigmentáció nem minden. Tudnillik, az egy dolog, hogy a szemhéjpúdert felvisszük a szemhéjunkra, de annak ott is kellene maradnia. Már az első használatnál gyanús volt, hogy amikor a vastagon pigmentált szemhéjpúdert felvittem, satírozás közben szinte teljesen eltűnt. Hosszú építgetéssel persze el lehet érni látványos eredményt, de ne várjuk, hogy a sminkünk a nap végéig tartós marad - az én félig rejtett, olajos szemhéjamon legalábbis már kb. 3 óra után látványosan megkoptak a színek szemhéjalap használata mellett... Nem tudom ezek után mekkora vigasz, hogy legalább a szemhéjpúderek nem potyognak, nem hullanak a szemünk alá sminkeléskor.
A mai tesztsminket kicsit vagányabbra álmodtam meg, mert már száz éve nem készítettem ilyen látványos tusvonalat, és már nagyon hiányzott. :) Szemhéjalap felvitele után a teljes mozgó szemhéjam a Fiery-vel árnyaltam. Ezután a szemhéjam külső felére feltapogattam az Obessedből, és összemostam az előzőleg felvitt világosabb árnyalattal. A fakulásra való hajlam miatt ezt addig ismételgettem, míg a szín el nem érte a kellő intenzitást a szememen. A mélyítővonalamba egy pufi ecsettel a Sirenből vittem. Ezután géles tussal megrajzoltam a hőn áhított tusvonalat.
Az alsó szempillatő belső felére szintén a Fiery-ből került, kívülre az Obessedből, amit a matt feketével sötétítettem tovább, hogy a szemem külső sarkában ne legyen nagy a különbség az alsó és a felső szempillasor között (sajnos a képeken ez nem látszik :(). A belső szemzugom a Reveallal fényesítettem, végül szempillát göndörítettem, spiráloztam, és kihúztam a felső vízvonalam fekete szemceruzával.
Összegzés
Az MUA 5th Birthday paletta színösszeállítása ízléses és jól kihasználható, és a bevezetőben említett, más blogokon látott színminták sem csaltak, hiszen a szemhéjpúderek többsége valóban szépen pigmentált. A termék gyengepontja csak a konkrét használatkor mutatkozik meg: sajnos a tartósság még szemhéjalappal is hagy maga után kívánnivalót, emiatt teljes napra nem, maximum néhány órán át tartó alkalmakra tudom elképzelni. Bár nem próbáltam, bízom benne, hogy krémes szemhéjfesték alappal némileg orvosolható a gyors kopás, kár lenne veszni hagyni ezeket a szép színeket!
Az elején megfogalmazott kérdésre a válaszom, hogy a barátkozási kísérlet nem járt osztatlan sikerrel. Ugyanezért az árért nemcsak a Makeup Revolutionnél de mostmár a Freedom Makeupnál is találunk 12 színű palettákat, amik abszolút lekörözik az MUA minőséget, ráadásul még több terméket is tartalmaznak. Nem szeretném azt mondani, hogy soha többé nem veszek MUA palettákat, hiszen időnként gyönyörű színválasztékú kiadásokkal rukkolnak elő. Ám abban biztos vagyok, hogy ezzel a palettával való tapasztalatom után (valamint tekintve az MUA paletták minőségéről olvasott negatív véleményeket), azt a £4-t, amibe kerül, szívesebben költöm egy-egy új, izgalmasabb darabra az említett másik két márkáktól.
Az elején megfogalmazott kérdésre a válaszom, hogy a barátkozási kísérlet nem járt osztatlan sikerrel. Ugyanezért az árért nemcsak a Makeup Revolutionnél de mostmár a Freedom Makeupnál is találunk 12 színű palettákat, amik abszolút lekörözik az MUA minőséget, ráadásul még több terméket is tartalmaznak. Nem szeretném azt mondani, hogy soha többé nem veszek MUA palettákat, hiszen időnként gyönyörű színválasztékú kiadásokkal rukkolnak elő. Ám abban biztos vagyok, hogy ezzel a palettával való tapasztalatom után (valamint tekintve az MUA paletták minőségéről olvasott negatív véleményeket), azt a £4-t, amibe kerül, szívesebben költöm egy-egy új, izgalmasabb darabra az említett másik két márkáktól.
Ár: £4-ért vásároltam a Superdrugban (amiből £3 jutalompontokból volt :D)
Magyarországon kapható: MUA termékek a hivatalos webshopból rendelhetők, de ezt a palettát már sajnos kivonták a forgalomból. Ebay-en érdemes körbenézni.
ZsebBoszi Index: 3/5
Ti hogy álltok az MUA palettákkal?
Próbáltátok már őket?
Legyen szép napotok:
ZsebBoszi
Gyönyörű ez a smink :)
VálaszTörlésNagyon köszi! :):):) Most hogy megtaláltam a megfelelő szemtartást, amivel még az én félig rejtett szemhéjamon is szépen látszik a smink, remélhetőleg az elkövetkező "művek" is látványosabbnak fognak tűnni. :D
TörlésImádom a blogodat, az egyik kedvencem lettél. Szuper, összeszedett poszt, szépek a fotók is.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
Óóóó, nagyon szépen köszönöm! :) Örülök, hogy olvasnivalóval szolgálhatok számodra! ^.^ Nagyon igyekszem igényes és informatív "munkákat" kiadni a kezem alól, és sokszor még a kiposztolt végtermékkel sem vagyok teljesen elégedett - ám az ilyen visszajelzések mindig nagy megerősítést jelentenek, hogy talán mégis jó úton járok, úgyhogy még egyszer köszönöm! :)
TörlésGyönyörű smink lett. Én is küzdök azbolajos szemhéjjal, így a tartósság hiánya miatt nem bárom, hogy már nem kapható, pedig csodásak a színek, igazán nem való összeállítás. Szuper bejegyzés lett, szépek a képek és nagyon informatív a leírás is.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! ^.^ Sajnálom, hogy az olajos szemhéj nálad is problémákat okoz... :( A nude, visszafogott színeket tartalmazó paletták manapság reneszánszukat élik, úgyhogy szerintem csak idő kérdése, míg a Makeup Revolution vagy a Freedom Makeup előrukkol egy hasonló színkollekcióval. ;) Nagyon örülök, hogy tetszett a bejegyzés, hálás vagyok a visszajelzésért! :)
TörlésCsodaszép smink lett,mint mindig! Kifejezetten tetszik ez a tusvonal. Köszönöm az ötletet, jövő héten esküvőbe vagyok hivatalos és ki is próbálom én is :D.
VálaszTörlésKöszönöm, aranyos vagy! :) Remélem szépen sikerül a sminked, jó szórakozást a lagzihoz! ;)
Törlés