Sziasztok!
Alig hogy elkezdődött a Körmös technikák kihívás, és máris a harmadik hétnél járunk! :) Az eheti körben az színátmenetes, vagy ha úgy tetszik, az ombre körmöké volt a főszerep. Ez a technika nem volt idegen tőlem, sőt kifejezetten szeretem, így örömmel láttam neki a mai manikűrnek.
Ha kíváncsiak vagytok egy ombre manikűrre, olvassatok tovább! :)
Prológus
Komolyan nem értem, mi ütött belém, de az eddigi kék lakkok keltette ellenérzésem mintha felszívódni látszódna! Olyannyira, hogy egy kihíváson belül már másdoszor nyúlok kék lakkokhoz! :) Talán az is benne van a dolgoban, hogy ezeknél a kihívásoknál kicsit mindig arra kényszerülök, hogy elhagyjam a komfortzónámat. Aztán ha már el kell hagynom, azt ne ímmel-ámmal tegyem. :D
Nem is szaporítom tovább a szót, következzen a manikűr!
Nem is szaporítom tovább a szót, következzen a manikűr!
A manikűr
Mivel egy halom nyomdalemezem áll kipróbálatlanul, ezért úgy dönttem, hogy a mai attrakcióban az ombre csak alap lesz. Pár hete láttam egy ruhát, amiben a fekete csipke alatt sötétkék selyem alap volt. Azóta tudom, hogy nekem kékre kell nyomdáznom. Hát most végre eljött az alkalom. :D
Hogyan készült?
Színátmenetes manikűr már több is szerepelt a blogon (például a kávés vagy a mangós manikűr), ezért nem bocsátkoznék most a technika részleteibe. :) Tehát első lépésben alaplakkoztam (Eveline 8in1), majd ezután egy réteg következett a türkíz festékből (China Glaze Wait N' Sea). Miután koppanósra száradt, jöhetett az ombre, vagyis felszivacsoztam a türkíz és a sötétkék lakkokat (OPI I saw... You saw... We saw... Warsaw). A színek a második szivacsozásra érték el a kellő intenzitást.
A színátmenetet gyorsan száradó fedőlakkal kínáltam meg (China Glaze Everglaze Active Top Coat), majd a Born Pretty BP-L003-as lemezről fekete nyomdalakkal (MoYou fekete nyomdalakk) vittem a mintát a körmeimre. A manikűrt egy újabb réteg fedőlakkal tettem tartóssá. :) (A középső körmöm valamiért nagyon nem akarta az igazságot, többször újraalkottam rajta a színátmenetet. Aztán mikor végre elfogadható lett, én hülye rányomdáztam, mielőtt teljesen megszáradhatott volna, emiatt az egész megcsúszott... Bocsika...)
Ti szeretitek a színátmenetes manikűröket?
Szívesen díszítitek így a körmeiteket?
Legyen csodás napotok:
ZsebBoszi
Ui.: Mindenképp lessétek meg a többi ombre manikűrt is, és ha ti is szeretnétek részt venni a kihívásban, nézzetek be Timihez!
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésKöszönöm! :) Azért még kell barátkoznom a kékkel, de igyekszem mindent megtenni. :D
TörlésTudtommal én vagyok a blog egyetlen adminisztrátora, fogalmam sincs, hogy a kommented hogyan törlődött... -.-
TörlésSzép lett! (-: Szerintem is jól áll a kék! Érdekes, régebben én sem nagyon kedveltem, de most én is ezhel a színnel alkottam. (-:
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Nail artokban egyre gyakrabban nyúlok kékhez, de úgy magában felkenni őket... Még mindig nem visz rá a lélek. :D Ami késik, nem múlik! ;)
TörlésSzerintem is nagyon jól áll a kék- legalábbis ez a manikűr nagyon jó lett!!! :)
VálaszTörlésIgen, ismét hasonló- kék is és még a lemez is ugyanaz :DDD
Nagyon köszi! :) Nos igen, amióta megvan a blog, csupa rokonlelkekkel futok össze a virtuális térben. :)
TörlésCsodás lett, igazán jól áll neked a kék :)
VálaszTörlésKöszi! :3 Ha már mindenki ennyire mondja, hogy jól áll... Lehet, hogy el kéne kezdenem feltankolni még több kék lakkal. :D
TörlésNagyon jó lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm! ^.^
TörlésNagyon szepseges! En a narancssargaval vagyok igy, mint te a kekkel. :D
VálaszTörlésKöszi!!! Valószínűleg mindenkinek vannak mumus színei. :D Jó, hogy nem vagyok egyedül. ^.^
TörlésCsini lett. szépek ezek a színek. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! ^.^
TörlésCsinos lett, nagyon tetszik ez a lemez is! Kék lakkom nekem sok van, de főleg ősszel-télen szeretem őket.
VálaszTörlésKöszönöm! ^.^ Igen-igen, ez a lemez nagyon el van találva, szépek a minták és szuperül vannak összeválogatva. :)
TörlésGyönyörű lett. Nekem a kedvenc színem a kék,szóval már amikor megláttam a manid csak csorgattam a nyálam :D Tetszik. :)
VálaszTörlésNagyon köszi! ^.^ Örülök, hogy tetszik, és hogy betalált nálad a színválasztás! :)
TörlésBaromi jó lett:33
VálaszTörlésKösziii! :3
Törlés