Boszi alkot ★ Fehér keresztespók - Körmök halloweenra III.

, , 12 komment
Sziasztok Lányok!

Amikor megszületett az előző két halloweeni manikűr ötlete, még nem tudtam, hogy lesz egy harmadik is - de aztán annyira rápörögtem a témára, hogy ennyinél nem tudtam megállni. :) Mai főszereplőnk egy fehér keresztespók lesz! :)


Ha kíváncsiak vagytok, hogy sikerült, tartsatok velem!


Prológus

Szeretnék előre is és utólag is bocsánatot kérni, hogy a manikűrös fotók minősége a héten nem a megszokott. Ennek az az oka, hogy elérkeztünk az évnek annak az igen kedvelt részébe, amikor itt Skóciában a nap folyamán körülbelül reggel 9 és délután fél 4 között vannak használható nappali fények. Előtte-utána egy-egy óra szürkület, és a többi pedig korom fekete, éjszakai sötétség. A körmös posztokhoz tavasszal és nyáron nem okozott problémát fotózni, mivel van fény bőven, még akkor is, amikor hazakeveredek az irodából. 

Itt, az őszi szezonban már taktikát váltottam, és az este elkészült manikűröket reggel fotóztam be. Ezt akár most is megtehettem volna, de ha reggelig fennhagyom a manikűrt, az egyben azt is jelenti, hogy vagy úgy megyek dolgozni, vagy plussz időt szánok a lemosásra (lemosás + olajozás + alaplakkozás minimum...). Mivel egyik manikűrt sem ítéltem meg munkahely-kompatibilisnek, és a héten a reggeleim mind sietősek voltak, ezért maradt a fotózás este lámpánál, ami sajnos ezt a gyatra minőséget adja... Node, a férjem bűvészkedett nekem valami lámpaféleséget Ebayről, már úton van hozzám, úgyhogy előbb-utóbb ez a (rendkívül súlyos) probléma is megoldódik. Addig is megköszönöm, hogy elviselitek a blogot csúnya képekkel is. :D

Hogy a mai manikűrről is szövegeljek egy kicsit, elmondanám, hogy ez sem annak indult, ami végül lett belőle. :D Még mindig a Nailland halloweeni játékának lázában égek, ezért a maradék egy, halloweeninek eladható Zoya Posh lakkom köré szőttem a gondolataim és az elképzelt FEKETE pókom hálóját is. Aztán amikor a megvalósításra került a sor, feltűnt, hogy a Picture Polish Cabaret van a körmeimen, és úgy voltam vele, hogy miért ne lehetne arra festeni?!  



A manikűr

Mivel a Cabaret-n a fekete pók nem látszott volna, ezért egy albínó verziónál maradtam. :D Aztán mivel a pókháló ötletét már ellőttem a Frankenstein manikűrnél, valami mást szerettem volna. Így bukkantam az Adventures in Acetone blogra, ahol egy igazán valóságos, ugyanakkor ijesztő pókháló kivitelezéssel találkoztam. Így hát a pókocskám beszőtte szépen a középső ujjam körmét, de a mutató- és a kisujjam már nem hagytam neki. :):):)




Hogyan készült?

Alaplakkoztam (Eveline 8in1), aztán két vékonyabb réteg jött a Cabaret-ből (bár nálam már egy vastagabb réteg is elég lett volna a teljes fedéshez), amire pedig fedőlakk került (China Glaze Everglaze Active Top Coat). Eközött és a következő lépés között eltelt egy teljes nap, de ti nyugodtan fogjatok neki 10 perc után. :D Szóval, ismét az akrilfestékeimhez nyúltam, és megalkottam kis barátunkat. Ahogy elkészült, kapott egy réteg fedőlakkot, hogy nehogy megszökjön. :)


Ezen a ponton ismét eltelt egy nap, mivel jó munkához idő kell, ugyebár. :D A pókháló a "sugar spun" technikával készült. Ennek az a lényege, hogy kicsöppentünk egy kevés lakkot egy felületre, és megvárjuk, amíg "nyúlósra" nem szárad, vagyis ha egy pöttyözővel belenyúlunk, akkor a lakk megtapad rajta, és egy szálban ki lehet nyújtani (valahogy úgy, ahogy ebben a videóban mutatják). Itt is ez történt (az Avon Iceberg White-tal), csak nagyon vékony szálakkal kellett dolgozni, amit úgy értem el, hogy a pöttyöző helyett egy vékony fogpiszkálót használtam. A pókháló természete miatt kb. 1000 szálat kellett kihúznom. :D 


Ennek a díszítésnek egy baja van, hogy sajnos nem tartós, ha meg fedőlakkot teszünk rá, elveszti azt az igazi pókhálós hatást... Mivel minden áron le akartam fotózni természetes fényben is (felkeltem korábban, hogy a fotózás mellett a lemosásra is jusson idő :D), éjszakára fedőlakk helyett hajlakkot fújtam a körmömre. :D Sajnos a módszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ahogy az az előző két képen is látszik, a pókháló reggelre már nem volt az igazi. :( Ettől függetlenül egy halloweeni bulira szerintem jópofa lehet egy ilyet elkészíteni. :)

Búcsúzás előtt még nézzetek egy kis lakkpornót! :D




Mit szóltok ehhez az albínó keresztespókhoz? :)
Ti készültetek valamilyen manikűrrel halloweenra?

Legyen kísértetiesen jó napotok:

ZsebBoszi

Ui.: A baglyos és a frankensteines manikűrt láttátok már? :)

12 megjegyzés:

  1. Na, ez tényleg meghökkentő, pedig nincs is benne semmi ijesztő. Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! ^.^ Nos igen, amikor pókháló lep el egy Picture Polish lakkot, az valóban a meghökkentő kategória. :D

      Törlés
  2. Ez klassz lett! :)) Nem lehet mindent nyomdázva megoldani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Azért elég sok mindent meg lehet oldani nyomdázással, a kérdés inkább az, hogy az ember lánya akar-e áldozni olyan nyomdalemezekre, amiket az évnek csak egy adott szűk szakaszában tud használni... Most kezdek csak igazán ráérezni, hogy a szabadkezi festegetésben mekkora szabadság van. :)

      Törlés
  3. Wow leesett az állam! Nem lehetett könnyű a pókot megfesteni... emelem kalapom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy! Hogy őszinte legyek, még mindig egyszerűbb volt elkészíteni, mint a denevértek vagy a baglyot a korábbi halloweeni manikűrjeimben... :D Azt azért hozzá kell tenni, hogy lehet, hogy a munka még így is aprólékos, de akrilfestékkel sokkal egyszerűbb dolgozni, mint körömlakkal. ;)

      Törlés
  4. Nagyon tetszik ez a manid! :) Az alaplakk is valami csoda! :) Most már picit én is bajban vagyok a fotókkal, ez általános probléma a blog/körmös világban. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, a Cabaret első látásra szerelem volt. Csak azt sajnálom, hogy a holózásban nem gyönyörködhetek sokat ebben a sötét-felhős időszakban... :(

      Törlés
  5. Le a kalappal, ez fantasztikus lett! Nekem ez a sugar spun technika közel sem sikerült ilyen jól, mikor próbálkoztam vele, de te tökéletes pókháló hatást értél el :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos vagy! :) "Normális" díszítésre még nem próbáltam a sugar spunt, talán majd egyszer! ^.^

      Törlés
  6. nagyon szuper, imádom azt a pókhálót. :D

    VálaszTörlés