Sziasztok!
"Kicsit" megkésve ugyan, de ma végre megmutatom nektek a kincset, amit még az éveleji magyarországi látogatásom alkalmával zsákmányoltam: a piCture pOlish Solar Flare nevezetű műremekét. A lakkot, ami egyébként a márka Limited Edition kollekciójának része, a varázslatos duo(vagy inkább multi)króm effekt és egy csipet holocsillám teszi igazán különleges darabbá, valódi "napkitöréssé" a körmökön.
Még több fotóért olvass tovább! :)
Prológus
Már több, mint egy hónapja, hogy anyummal elmentünk az Árkádba, és elcipeltem őt egyebek között e a Nailland kis szigetéhez is. Több mindent is szerettem volna venni, többek között a Zoya matt piros Posh lakkját és az A-England Rose Bowerjét (mert ezek mind olcsóbbak otthon, mint itt, a UK-ban), de mivel ők ketten nem voltak készleten, végül csak a Solar Flare-t és egy Seche Vite fedőlakkot fizettem ki. Anyukám nem valami jártas a különleges körömlakkok világában, ezért eléggé eltátotta a száját, hogy ezért a két lakkért mennyi pénzt hagytam ott, úgy hogy ráadásul az egyik, idézem: tökkicsi (itt persze a Solar Flare-re gondolt). Hát, még szerencse, hogy a másik két lakk nem volt meg, mert lehet, hogy akkor már sokkot kapott volna szegénykém. :D
Szvaccsok
A lakkot egy réteg fekete körömlakkon szvaccsoltam, 2 rétegben vittem fel a piCture pOlish lakkot és a fotókon efölött viselek még egy réteg fedőlakkot is. Mint azt az alábbi fotókon is láthatjátok ez a lakk elég sokféle színben játszik a megvilágítástól függően, én pirosat, narancsot, sárgát és zöldet vélek felfedezni benne. A napkitöréses galaxis tematikához a finoman eloszlatott holocsillámok szolgáltatják a csillagos hátteret.
A megvilágítási szög legkisebb változása is egy újabb színt varázsol elő. |
Bevetésen - a használatról
Legeslegelőször a lakkot körömmargarétán szvaccsoltam álá nátúr, és hát egy rétegben ez körülbelül egyenlő volt a semmivel. A hatást a második és a harmadik réteg sem fokozta látványosan, végül a negyedik rétegnél arra a megállapításra jutottam, hogy valami nem kóser. Pár perc guglizás után megtudtam, hogy fekete lakkot kell felvinni a drágaság alá, mert csak akkor mutatja meg a valódi arcát. A fenti fotók tanúsága szerint ez remekül működött. Másfelől viszont ez egy kicsit visszavett a lakk iránti lelkesedésemből. Számoljunk csak utána: egy réteg alaplakk, egy réteg fekete, két réteg Solar Flare, egy réteg fedőlakk. Ez 5 réteg körömlakk, ami bevallom engem egy csöppet elriaszt.
Persze felmerül a kérdés, hogy ezt az 5 réteget nem lehet-e valahogy 4 rétegre csökkenteni. Én az alap- és fedőlakkról nem mondok le, a fekete nélkül a Solar Flare nem működik, tehát az egyetlen lehetőség az egyik Solar Flare réteg lespórolása. Nem mondom, az effekt működik így is, de nekem túl feketének tűnt így a manikűr.
Persze felmerül a kérdés, hogy ezt az 5 réteget nem lehet-e valahogy 4 rétegre csökkenteni. Én az alap- és fedőlakkról nem mondok le, a fekete nélkül a Solar Flare nem működik, tehát az egyetlen lehetőség az egyik Solar Flare réteg lespórolása. Nem mondom, az effekt működik így is, de nekem túl feketének tűnt így a manikűr.
Mindettől eltekintve a lakk formuláját nagyon jól eltalálták, kellően sűrű, szépen felsiklik a körmökre, gond nélkül eloszlatható, és ha mindez nem volna elég, nagyon gyorsan szárad is! Bár az ecset elég kicsinek tűnik, jól lehet dolgozni vele, nekem hamar kézre állt. Mivel eléggé féltem a körmeim mostanában, a lakkot 2 napig hagytam fenn, de addig - az említett 5 réteges felállásban - jól tartotta magát, minimális kopást észleltem a körmeim végénél. Anyum megjegyzéséhez visszatérve, mely szerint ez a lakk "tökkicsi", a pénzünkért mindösszesen 11 ml folyékony galaxist kapunk.
Összegzés
Vegyesek az érzelmeim a Solar Flare-rel kapcsolatban. Csodálatos színű, nagyon különleges, már-már párját ritkító darabról van szó szuper formulával, ehhez kétség sem fér. Ha megtanuljuk a trükkjét, tényleg azt kapjuk, amit a lakk ígér: napkitörést a körmeinken! Ami engem egyes-egyedül elbizonytalanít, az az alap- és fedőlakk valamint a két réteg Solar Flare mellé szükséges egy réteg fekete körömlakk. Ízlése válogatja, és gél körmökön oly mindegy, hány réteg lakk van, de engem zavar, ha 4 rétegnél több lakk van a természetes körmeimen. Ugyanakkor, ha kifizetek ennyi pénzt egy körömlakkért, elvárnám, hogy fekete alapozás nélkül, önmagában is azt a színt hozza, amit az üvegben látok.
Ám szigorúság ide vagy oda, mi sem mutatja jobban, hogy milyen különleges darabról van szó, minthogy a minap még egy random bolti eladó is megdícsérte a lakkot a körmeimen! :) Ha 1-2 napra is, de biztos, hogy még sokszor fel fogom kenni, és ha nem is ebből a vonalból, de biztos kipróbálok még egy-két piCture pOlish lakkot.
Ám szigorúság ide vagy oda, mi sem mutatja jobban, hogy milyen különleges darabról van szó, minthogy a minap még egy random bolti eladó is megdícsérte a lakkot a körmeimen! :) Ha 1-2 napra is, de biztos, hogy még sokszor fel fogom kenni, és ha nem is ebből a vonalból, de biztos kipróbálok még egy-két piCture pOlish lakkot.
Ár: 3690 Ft-ért vásároltam a Nailland-ben az Árkádban
ZsebBoszi Index: 4/5
Ti próbáltatok már piCture pOlish lakkokat? :)
Legyen csodás napotok:
ZsebBoszi
Rajtam szinte mindig van 4-5 réteg, mert így érzem biztonságban a lakkozott körmeimet, de a szupergyors száradás miatt amúgy sem zavaró. Tessék használatba venni az Essence lakkszárító cseppjeit, mert tényleg aranyat érnek :-)
VálaszTörlésA sok réteg nem feltétlenül a lassabb száradás miatt zavar. Fantasztikus paranoiás félelmet alkottam magamnak, amióta erősek a körmeim, amelyet itt részletezek: http://zsebboszismink.blogspot.com/2015/04/bosziteszt-polished-by-kpt-bleeding.html
Törlés