Sziasztok Lányok!
A mai manikűrös bejegyzés kivételesen nem egy kihívás apropójából készült. Az inspirációt egy csodálatos szettből merítettem a kifutóról. Az ötletet adó kollekció nagyon különleges, és az sem hétköznapi, ahogy rábukkantam.
Ha kíváncsiak vagytok a sztorira és a manikűrre, olvassatok tovább! :)
Prológus
Nemrégiben egy elég kellemetlen szituációba keveredtem (melynek részleteit személyes volta miatt megtartanám magamnak), ami arra késztetett, hogy némiképp vizsgáljam felül a gondolkodásom. A gondolkodásom cigánykérdésben. Sajnos rá kellett döbbennem, hogy elég mélyen gyökerező sztereotípiák élnek bennem, melyek hatására sajnos hajlamos vagyok téves általánosításokkal élni. Ez úgy érzem, hiba, és szeretnék rajta dolgozni magamban.
Mielőtt még erkölcstan órai magaslatokba emelkednénk, ugorjunk a részhez, ami már titeket is érdekelhet! :) Szóval a fentiek kapcsán rengeteg kérdés felmerült bennem, köztük az is, hogy vajon a szépségbloggerek között van-e roma lány? Bár a kutakodásom nem járt sikerrel, a nagy nézelődésben rátaláltam Varga Erika és Varga Helena, a Romani Design divattervezőinek a honlapjára.
Ahogy talán a brand nevéből is kiderül, két roma tervezőnőről van szó, akik ruháikban és kiegészítőikben a roma kultúra motívumait ötvözik modern vonalvezetéssel. A kollekciót mindenkinek ajánlom megtekintésre, mert igazán különleges és színpompás darabokkal van tele. Közülük az egyik annyira meg is tetszett, hogy úgy döntöttem, manikűrt készítek belőle:
Forrás: Romani |
A manikűr
Már nagyon szerettem volna kipróbálni, hogy milyen egy kifutós darabot körmökre varázsolni, és azt kell mondjam, nagyon jó játék volt! A manikűrben igyekeztem megjeleníteni a felső- és az alsórész kontrasztját, a csipkét, a szoknya vonalas motívumát és az ékszert is.
Hogyan készült?
Hát gondolatban sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint azt képzeltem! :D:D:D Szóval a szokásos alaplakkozás után (Eveline 8 in 1), a hüvelyk- és kisujjam körmét feketére pingáltam (Barry M, Black), a többi körmöm pedig nude-ra festettem (Rimmel Mistify Me). Ezután gyorsszárító fedőlakk következett (China Glaze Everglaze Active Top Coat), és a fekete körmeimtől ezzel a lendülettel el is búcsúztam ebben a manikűrben. :)
A nude körmeimre fekete nyomdalakkal (MoYou) csipke motívumot nyomdáztam (Born Pretty BP-02 lemez), melyet fedőlakkal rögzítettem. A mutató ujjamra az arany-piros rózsát a stamping decal technikával készítettem. Ehhez a Born Pretty BP-73-as lemezéről a jobb szélső rózsakavalkádból szemeltem ki egyet, és azt vettem fel arany festékkel (Moyra Metal Effects 305) az átlátszó nyomdázómmal. A nyomdázón kitöltöttem pirossal a körvonalakat (Moyra piros nyomdalakk), és megvártam, amíg megszáradt. Újabb réteg fedőlakkot vittem fel a mutatóujjam körmére, majd mielőtt teljesen megszáradt volna, rányomtam a rózsát a nyomdázóról. A végeredményt újabb réteg fedőlakkal fixáltam.
A gyűrűsujjamra került a ruha szoknyarészéről a vonalas minta. Ehhez először fekete akril festékkel megrajzoltam a "szoknya" és a "felső" válaszvonalát, majd a fekete lakkal befestettem a "szoknyát". Váratlan fordulatként újabb réteg fedőlakkal operáltam, majd a teljes száradást követően akrilfestékekkel megrajzoltam a mintát. Ezen a körmömön is fedőlakkal zártam a sort - majd hálát adtam a jó égnek, hogy végre elkészültem. :D:D:D
Mit szóltok a mai manikűrhöz?
Legyen nagyon szép napotok:
ZsebBoszi
<3 akart lenni
VálaszTörlés:*
TörlésGyönyörű manikűr lett,s én az általad leírt általánosítás miatt sem tudlak hibáztatni. Tény,hogy nem minden cigány(nem bántó jelző)ugyan olyan,de a nag részük tesz róla(viselkedés ügyileg és más téren is),hogy elvessze a magyar emberek bizalmát.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) A kommented második felére reagálva: nyilvánvalóan az általad vázoltak miatt él bennem is az említett sztereotípia. Ezzel teljes mértékben leszámolni rettenetesen nehéz, ha nem lehetetlen. De mint tudományos területen dolgozó szakember, és mint érző ember (legalábbis én erre törekszem az élet minden területén), úgy gondolom, azon mindenképpen dolgoznom kell, hogy amikor a kérdésről nyilatkozom társaságban, azt intelligensen és tudatosan tegyem, és a kizárólagos általánosítás ne legyen természetes.
TörlésSzép a manikűr. Nem tudlak hibáztatni az előítéletek miatt, nálunk városrészük van, szociális lakásokkal. Csapatban járnak a városban, kollégám is volt roma srác. Egyik közmunkásnak rendszeresen adok ruhát, amit a gyerekek kinőttek, mert nincs mit ráadni az unokára! Nem is nevezném az előítéletemet előítéletnek, inkább mindennapos tapasztalatnak. A társasházunkban is lakik roma pár gyerekekkel, szóval semmiképpen sem nevezném előítéletnek a hozzáállásomat. Előítélet az lenne, ha egy tapasztalat alapján általánosítanék. De van sokféle.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik a manikűr! A kommentedből a "sokféle" szót emelném ki. Nekem eddig a személyes tapasztalataim túlnyomóan negatívak voltak. De mivel az érmének kettő (vagy talán még annál is több) oldala van - ahogy te is írod -, mindenképpen fontosnak látom utánanézni annak az oldalnak, amit eddig nem ismertem, és eddig egyszerűen csak hozzámostam az általánosításaimhoz. Ha a sztereotípiáimtól nem is tudok teljes mértékben megszabadulni, talán enyhíthetek rajtuk azzal, hogy tágítom a látóköröm. :)
TörlésNagyon szép manikűr lett. Sajnos, ahogy párom mondani szokta, az előítélet gyakran utóítélet. Természetesen én sem szeretek általánosítani, de sok negatív tapasztalatot szereztem már az évek során. Persze rengeteg a pozitív ellenpélda is, ezért szerettem hallgatni az egyetemre menet a Kossuth Rádió roma közéleti magazinját (ha jól emlékszem Jelenlét a címe), a Romani Design is szerepelt az egyik részben.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Igen, az egyik barátnőm is pont azt mondta, hogy ez az előítélet igazából utóítélet... Igyekszem nyitott szemmel járni (elsősorban a virtuális térben), hogy azokból a bizonyos pozitív ellenpéldákból minél többet láthassak!
Törlés