Sziasztok!
Közös barangolásunk a 80-as években ezennel a végéhez érkezett. A mai, utolsó fordulóban a korszakra jellemző lakberendezés kerül terítékre. :)
Ha kíváncsiak vagytok, mára mi jutott, olvassatok tovább! :)
Prológus
A mai kihíváshoz elég sokat kutakodtam az interneten, míg nem úgy voltam vele, hogy talán most nem az internetről, hanem az emlékeimből kellene inspirálódnom. Akik rendszeresen olvassák a blogot, vagy személyesen ismernek, azok talán tudják, hogy a Mamám (a nagyim) nagyon fontos szerepet töltött be a gyerekkoromban - és természetesen az egész életemnek nagyon meghatározó és példamutató alakja volt, és lesz is. Éppen ezért ma egy kicsit rá emlékezem. :)
Sajnos nincsen fotóm róla, de a Mama konyhájában az asztal körül (ahol a tesómmal minden nap ebédeltünk nyaranta, míg kicsik voltunk) a hokedliken narancs és barna pöttyös párnák vannak (igen, gyerekkorom óta ugyanaz :):):)), és ha jól emlékszem, ugyanebben a színkombinációban, szintén valamiféle pöttyös díszítésű tányérjaink is voltak annak idején. :) Lehet, hogy a mai alkotással nem találom el a kort, de nekem ezek a színek és minták mindenképpen a kicsi gyerekkorom idézik, ami bizony a 80-as években volt esedékes. :)
A manikűr
A fent említett párnák mintája mellé csempésztem még egy kis cikkcakkot, hogy a manikűr izgalmasabb legyen. :) Nem ez lesz életem pöttyös manikűrje, de ettől nekem még nagyon tetszik a végeredmény. :)
Hogyan készült?
*Harsonaszó* Emberek, alaplakkot cseréltem! :D Az Eveline 8 in 1-t már nagyon hosszú ideje, szünet nélkül használtam, és a körmöm nagyon törékennyé vált... Így beszereztem a Barry M legújabb körömtápláló alapját, a Mani Mask-ot, méghozzá a Birthday Suit árnyalatban. Mondjuk a szín itt abszolút nem látszik, de azért nem árt, ha tudjátok. :D
Nos, tehát, alaplakkoztam, amit egy réteg fehér lakk követett (Essence Wild White Ways). Itt hadd jegyezzem meg, hogy a Mani Mask "selyem" finisén úgy terült ez a lakk, mint az álom! *.* Ezután fedőlakk következett (China Glaze Everglaze Active Top Coat). A teljes száradás után először felvittem a pöttyöket egy nagyfejű pöttyözővel (narancs: Barry M Mango, barna: Barry M Cocoa), majd a cakkos körmeimre felragasztottam egy-egy csík cikkcakk szalagot.
A szalag fölött és alatt kitöltöttem a területeket, majd egyből le is húztam a csíkokat. Hagytam egy kis száradási időt a díszítésnek, így az utolsó lépésben a fedőlakk érintetlenül hagyta a végeredményt. :)
Hogy tetszik a mai manikűr? :)
Ti emlékeztek hasonló díszítésű pöttyös edényekre/bögrékre?
Legyen nagyon szép napotok:
ZsebBoszi
Ui.: Nézzétek meg azt is, hogy a többiek hogyan oldották meg a lakberendezés témát! :) Ezúton szeretném minden kedves résztvevőnek megköszönni a részvételt! Nagyon-nagyon örültem, hogy többen is csatlakoztatok hozzám! ^.^ Legyen máskor is kihívás? :)
De jól néz ki, nekem nagyon tetszik :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
TörlésEz a színkombináció elég sok helyen visszaköszönt régen :) emlékszem nekünk például a viaszos vászon asztal (-és hokedli) "terítőnk" pompázott narancs-barna pöttyösben. Nagynénémék konyhabútorának színe is ilyen volt (bár az nem volt pöttyös :))
VálaszTörlésValami hasonlójuk volt: https://www.google.hu/search?q=80-as+%C3%A9vek+t%C3%A1ny%C3%A9r&espv=2&biw=960&bih=489&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwjYruS4w_TKAhWkA5oKHRPmBqwQsAQIHA#imgrc=Hu7keYQWjyjwqM%3A
Akkor megnyugodtam, hogy annyira nem nyúltam mellé ezzel a színkombinációval! :)
TörlésEz nekem inkább korábbi, mint a '80-as évek, de azért jó :) A '80-as évek az a mi lakásunk, nézd meg a korai Szomszédokat, olyan :) Még a tapéta is.
VálaszTörlésAnyámék tavaly dobták ki az eredeti konyhabútort, de minden más közel 40 éves a lakásban, sarokpad felújítva, vitrines szekrénysor, a fekete-fehér kövön a parketta :)
Pécsen van egy sörkocsma, ott lehet nosztalgiázni az eredeti bútorokon :D
Igen, az előfordulhat, hogy a nagyim már a 80-as évek előtt is ezeket a párnahuzatokat használta, úgyhogy könnyen lehet, hogy ez még a 80-as évek előtti lakberendezési divat. :):):) Azért örülök, hogy tetszik a manikűr! :)
TörlésNagyon hangulatos lett a manid! :) Én, mint résztvevő szeretném megköszönni a kihívást, nagyon élveztem. És mindenképp szavazok a "folytatásra" ;)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Most, hogy már kicsit felszabadultam a disszertációm hard core munkálatai alól, már elkezdtem gondolkodni egy újabb kihíváson! Nagyon örülnék, ha majd abban is velem tartanál! És annak is nagyon örültem, hogy most részt vettél, és tetszettek a fordulók! ^.^
TörlésNekem nagyon tetszik, igazán hangulatos, és retró hatást nyújt, vagyis érzetet :)
VálaszTörlésKöszi szépen! :*
TörlésNagyon jó lett! nekem a színek is bejönnek így együtt. A folytatás meg naná, hogy jöhet! ;)
VálaszTörlésKöszönöm! :3 Folyt. köv. hamarosan!!! :)
Törlés