Sziasztok!
A Makeup Revolution (MUR) elemi erővel robbant be a brit makeup piacra 2013 novemberében, és azóta megállás nélkül hódít a smink forradalom világszerte, egyebek közt Magyarországon is. Első nagy sikerüket az Urban Decay három ikonikus Naked palettájának másolatával érték el. Talán épp ezen felbuzdulva, azóta a MUR csak ontja magából a különböző kiszerelésű és színválasztékú szemfestékpalettákat. Így a márka ma már nem csupán Naked dupe-jairól, hanem sosem látott nagyságú, állandó palettakínálatáról is méltán híres.
Ebben a kis sorozatban a MUR paletták kerülnek reflektorfénybe. Teszteken és összehasonlításokon keresztül keressük a választ, hogy mit érdemes és mit nem érdemes megvenni. Ebben az első részben madártávlatból tekintjük át a Makeup Revolution (közel) teljes paletta-kollekcióját.
Figyelem! Az akut palettamániában szenvedők számára a nyugalom megazavarására alkalmas képi és verbális hatások következnek! :D
Prológus
Nálam a paletták és általánosan a szemsminkek iránti beteges vonzalom éppen egy éve kezdődött, amikor beszereztem egy Revlon 4-es palettát (azaz egy quadot). Addig elvoltam egy-két monóval, de akkor annyira megtetszett a játék a színekkel, hogy még többre vágytam... Azóta a paletták valódi halmokban állnak a boszisminktárban. Ennek az őrült gyűjtegető láznak cseppet sem tett jót a Makeup Revolution berobbanása: a kollekcióm közel felét ennek a márkának a termékei teszik ki.
Szóval egy rakás MUR paletta tulajdonosaként az elmúlt év során kisebb szakértővé nőttem ki magam a téren, és a felgyűlt tapasztalataimat szeretném megosztani veletek. Nem ígérem, hogy az összes palettámról készítek tesztet ebben a sorozatban, de azokról mindenképpen írni fogok, amikről markáns pozitív vagy negatív véleménnyel vagyok.
Arra gondoltam, sorozatindításként átnézhetnénk együtt a MUR webshopjának palettaszekcióját, miközben elmondom az eddigi általános tapasztalataim. A paletta, mint fogalom, nálam 10 színnél kezdődik, ezért alább nem térünk ki az ennél kisebb "palettákra" - már csak azért sem, mert ezeket nem ismerem, így nem tudok nyilatkozni róluk. Hasonló okokból kifolyólag a 100 és a 144 színű palettát sem érintjük - velük még se közelről, se távolról nem volt dolgom.
Nos, mit szóltok, kezdhetjük? :)
Nos, mit szóltok, kezdhetjük? :)
Redemption paletták
Forrás: ITT. |
A MUR 13 különböző színkombinációt bocsátott eddig útjára ebben a sorozatban. Ezek a paletták doboz nélkül érkeznek, műanyag átlátszó fedeles csomagolásban, ami a szemhéjpúderek mellett egy szivacsos applikátort is rejt.
Szerintem a Makeup Revolution a következőképp hozza létre a legtöbb palettáját:
- Keres a makeuppiacon egy olyan palettát, ami agyon van hipe-olva a világ minden csücskében.
- Olcsóbb alapanyagokból, mint az eredeti, előállít egy drogériás szinten jó minőségűnek számító, nagyon meggyőző másolatot.
- Ennek mintájára mindenféle random színekből új színkombinációkat hoz létre, és piacra dobja a másolat n+1 darab testvérét.
A Redemption palettakollekció ennek klasszikus esete, ahol a Naked paletták 12 színű felállása szolgáltatta az alapot (Naked = Iconic 1 (fent a 2. sor 1.), Naked2 = Iconic 2 (1. sor 4.), Naked3 = Iconic 3 (1. sor 3.)). A nude paletták mellett találunk egészen harsány és merész összeállításokat (ezek között az Acid Brights (3. sor 3.) és a Matte Brights (1. sor 2.) színei már-már ikertestvéri rokonságot mutatnak másik Sleek palettával, az Acid-del és az Ultra Matte V1-gyel), de a különböző finisek szerint is válogathatunk: a vegyes paletták mellett kínálnak teljesen matt és teljesen csillámos palettákat is.
Amikor megjelent, az Iconic 1-et nagyon sokat használtam, és azóta is minden héten legalább egyszer eszembe jut, hogyha ez ennyire jó, mennyire jó lehet az Urban Decay-es Naked rokon! :)
Salvation paletták
Forrás: ITT. |
Ebben az esetben nem tudnék egyértlemű inspirációs palettát megnevezni, viszont én először a Lorac Pro palettá(k)nál láttam példát arra, hogy a matt és a csillámos színek palettán belül élesen el legyenek különítve. Itt is valami ilyesmit látunk, azzal a különbséggel a Lorac Próhoz képest, hogy itt a csillámos színek kétszer annyian vannak, mint a mattak.
Ezek a paletták bár méretre teljesen megegyeznek a 12-es palettákkal, már különböző, tetszetős papírdobozokban érkeznek, a borításuk pedig elegáns, fényes fekete műanyag, mely fedelén rose gold színnel szerepel a Makeup Revolution felirat. A palettákat hatalmas tükörrel látták el, és a színekhez itt is jár a szivacsos applikátor. Ebből a palettatípusból 9+1 félét találunk a kínálatban, amiből a +1 egy díszcsomagolásos különkiadása a Dia De Los Muertos nevű darabnak (fent az első két paletta). Ezek között a Color Chaos az Urban Decay Electric palettájának dupe-jaként híresült el.
Az első MUR csalódásom ezekkel a palettákkal ért. :( Iszonyatos izgalommal bontogattam a Run Boy Runt és Girls on Filmet tartalmazó csomagomat, majd ugyanezzel az izgalommal szvaccsoltam őket a karomon, amikor jött a hidegzuhany: a két palettában levő színek majdnem fele megyezik! Hangsúlyoznám, hogy külön-klüön a palettákkal nincsen semmi gond, de jó lett volna tudni vásárlás előtt, hogy mire számíthatok... Erre a problémára egy szvaccsos összehasonlító posztban még vissza fogok térni!
Wonder paletták
Forrás: ITT. |
Ezek a paletták már a Makeup Revolution egy "almárkájában", az I Heart Makeup-ban jöttek ki. Itt ránézésre azonnal nyilvánvaló az inspirációs forrás: a Too Faced Chocolate Bar palettája. Kapásból két különböző barnacsokis palettát is legyártottak, melyekhez csak a hónapban csatlakozott szintén nude színeket tartalmazó, fehér csokis társuk. A csoki tematikát elhagyva, de még mindig ugyanebben az elrendezésben melletük találunk még egy füstös szemsminkeket garantáló darabot, és egy játékosabb színeket tartalmazó palettát.
A csokipaletta utánzattal (1. sor 2.) nagyon boldog vagyok - márcsak azért is, mivel a szívem majdnem beleszakadt a felismerésbe, hogy az eredeti, csodálatosan-hihetetlenül-elképesztően gyönyörű Too Faced paletta különleges kakaóporos formulájára súlyos irritációval reagál a bőröm. Ahogy azt djkaty fantasztikus összehasonlító posztjában is látni lehet, ez a paletta tökéletes alternatíva - irritáció nélkül!
A nagy öröm után viszont kisebb csalódás volt a másik barnacsokis paletta. Ám ez lehet, hogy csak azért történhetett, mert az első paletta (Too Faced által) jól kitalált (majd a MUR által jól lemásolt) színei után valami hasonló "WOW!"-t vártam, de a másik paletta festékei, bár a minőséget hozták, színben csak a "Meh."-ig jutottak. A többi Wonder palettát nem próbáltam, de feltűnt, hogy az I Heart Passion (2. sor 1.) szemhéjpúderei a képen eléggé hasonlítanak a Remption paletták Hot Smoked (az első palettás képen a 2. sor 2.) változatára... Persze lehet, hogy csak én vagyok paranoid.
Ultra 32-es paletták
Forrás: ITT. |
Ebben az esetben 4 darab 8x4-es elrendezésű palettáról beszélünk, amiből 2 csak a múlt héten csatlakozott a csapathoz. A csoportból 3-an nude paletták (ők a Flawless paletták), melyből az egyik (fent a legelső) 100%-ban csak matt színeket tartalmaz. A negyedik Ultra paletta pedig egy izgalmasabb színeket tartalmazó darab. Ezek a paletták is a Salvation palettákéhoz hasonló, tükröződő fekete, műanyag borításban érkeznek hatalmas tükörrel, fényes papírdobozban. Ezek a drágák kisebbek, mint amekkorának gondolnánk (én pl. egy Coastal Scents-es palettát vártam), rövidebbek egy Redemption palettánál, úgyhogy azok a szemhéjpúderek meglepően kicsik a valóságban. :)
Ha az emlékezetem nem csal, kronológiailag az alap Flawless (fent a 2.) került hozzám a legkésőbb a MUR palettáim közül, és emlékszem, ez volt az a pont, ahol egy időre megcsömörlöttem a szemfestékekkel, úgy éreztem, ennél több nude színt már nem tudok a szívembe fogadni. :D Viszont most újra a gondolataim között motoz. A kérdés, ami foglalkoztat, hogy vajon mi a különbség közte és az állítólag vadonatúj nude színeket tartalmazó fehér csokis paletta között! A fehér csokis rendelésem még a "processing" fázisban van, de remélem, hamar megkaparinthatom, és a végére járhatok ennek a kérdésnek. :)
Theme paletták
Forrás: ITT. |
Szintén az I Heart Makeup szárnyai alól került ki ez a 3 paletta. A borítás itt is a fényes fekete műanyag, viszont a felirat már lilás-rózsaszín. Bevallom, ezekkel a palettákkal tudok a legkevésbé napirendre térni. Rájuk nézek, és az az érzésem, hogy teljesen random színekkel szórták tele mind a hármat. Az egyetlen rendszer, amit észre lehet venni, az a matt (felső két sor) és fényesebb színek (alsó két sor) szétválasztása. Másfelől ugyanakkor éppen ez a színkavalkád az, ami ezeket a palettákat jól kihasználhatóvá teszi.
A U R The Best Thing egy gyönyörűséges lila papírdobozban leledzik, így az a random színei ellenére is meg tudott fogni magának. Ahogy a fenti paletták egyikénél se, ennél sincsen komoly problémám a szemhéjpúderek minőségével és úgy igazából a színkombinációval is kibékülnék, ha a paletta utolsó sorának első 8 színe nem probálná meg a Naked3 palettámat utánozni... Ám, ha valakinek még nincs se a Naked3, se semmilyen dupe a gyűjteményében, ez is egy alternatíva lehet. Apropó, a Makeup Revolution véletlenül nem gyártott már egy Naked3 hasonmást? :)
Slogan paletták
Még mindig az I Heart Makeup portáján söprögetünk. A Slogan paletták különlegessége, hogy a fedelükön a felirat változik, ahogy mozgatjuk őket (mint azokon a régi vonalzókon, amin mozogtak a figurák, ha mozgattuk őket). Ebben a csoportban kettő 10-es palettát találunk, amik kicsi méretüknél fogva jól elférnek bármelyik női táskában, és két nagyobbacskát egyenként 36 színnel. A nagyobb paletták közül az egyik nude színek újabb gyűjteménye némi kék beütéssel, a másik pedig egy színpompásabb darab a kalandoroknak.
Ezek közül egyik sincs meg, aminek az a magyarázata, hogy a kicsik nem tudtak elcsábítani, a nagyok közül pedig az Explicit Content tetszene igazán, de félő, hogy túl nagy lenne az átfedés a Flawless palettám színeivel.
Go paletták
Forrás: ITT. |
A felső két I Heart Makeup palettát a Tarte Rainforest After Dark palettája ihlette, és az eredtihez hasonlóan a szemhéjpúderek mellett ezek is tartalmaznak arcra való termékeket (pirosító, bronzosító, highlighter). A másik két paletta mérete ugyanez, csak az elrendezés más, és tisztán csak szemfestékek vannak bennük.
Ezekből sem vettem meg egyet sem, de azt hiszem, nem is fogok. HATALMAS ez a paletta, és kézbe véve (a Superdrugban) igazság szerint nagyon "cheap" érzésem van tőlük... :(
Pro Looks paletták
Forrás: ITT. |
A márka legújabb termékeihez érkeztünk ezennel. Ahogy azt már megszoktuk, a MUR itt is külső inspirációs forrásból dolgozott. Az alapot itt a Too Faced Return of Sexy palettája szolgáltatta. A csomagolás szerintem (a festékek elrendezését leszámítva) egy az egyben megegyezik a Salvation palettákéval - de erre hamarosan fény derül itt a blogon, a postás bácsi már
Összegzés
Mint az talán a fentiekből kiderült, ezeknek a szemfestékeknek a minősége drogériás színvonalon midnenképpen jónak számít, és néhány kivételtől eltekintve a csomagolás is nagyon igényes - mindennek tetejébe az áruk is nagyon kedvező (magyarhonban a Pink Pandáról szerezhetitek be őket). Ebben a hatalmas és folyamatosan növekvő választékban biztosan mindenki talál magának legalább egyet, amit szerethet, hiszen a nude palettáktól a színesekig, a teljesen matt palettáktól a vegyesen át a csak fényes színeket tartalmazó palettákig szinte mindenre találunk opciót.
Összesen 46 palettát számoltunk meg a fentiekben és nem kevesebb, mint 719 darab szemhéjpúdert. Mint sminkimádó és valamilyen szinten sminkgyűjtő is, engem nem csak az foglalkoztat, hogy az adott palettában milyen színek vannak, hanem az is, hogy a különböző paletták hogyan viszonyulnak egymáshoz. Létezik, hogy minden újabb és újabb megjelenő MUR paletta addig nem látott árnyalatokat hoz a kínálatba? Elhatároztam, hogy az elkövetkező hetekben saját gyűjteményemen belül járok utána az igazságnak! Ezért ha épp Makeup Revolution paletták beszerzését tervezitek, és némi megerősítésre vagy infóra van szükségetek, maradjatok velem! :)
Nektek is vannak Makeup Revolution palettáitok? Milyen tesztet vagy összehasonlítást látnátok szívesen a blogon?
Legyen szép napotok:
ZsebBoszi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése