Boszi alkot ★ Búcsúsmink a Naked 3 palettával

, , 10 komment
Sziasztok!

A sok körmös bejegyzés után már igazán kívánkozott egy sminkes szösszenet, így ma egy Urban Decay Naked 3-mal készült sminket mutatok nektek. A cím nem tévedés, ez az első és egyben az utolsó smink is a blogon, ami ezzel a palettával készült, mivel úgy döntöttem megválok tőle - viszont szerettem volna tőle méltóképpen búcsút venni. ;)


Hogy miért döntöttem a szakítás mellett? És milyen a mai smink? Az alább, mind kiderül! :)


Prológus

Már a L'Oréal paletta tesztjénél említettem, hogy az Urban Decay Naked3-hoz elég ambivalens érzések fűznek. Amikor ezt írtam, akkor még csak a színösszetételben kételkedtem. Tudnillik, a legtöbb palettával készült szemsminkben fáradtnak és beesettnek tűnt a tekintetem. Ám mivel szép kis summát fizettem ezért a darabért, nem akartam ebbe ilyen könnyen belenyugodni. Elhatároztam, hogy kap még egy esélyt, és a többi palettámat félretolva neki szentelek egy teljes hetet.


Sajnos a teszttel idő előtt le kellett állnom, melynek oka engem is megdöbbentett. Talán már itt a blogon is említettem, hogy a Too Faced Chocolate Bat paletta bőrirritációt vált ki a szemhéjamon. Azt gondoltam, hogy valószínűleg a hozzáadott kakaóport nem szereti a bőrőm, de ami a Naked 3-mal történt, az ezt a történetet is más megvilágításba helyezi... Összesen két sminket sikerült elkészítenem az "újratesztelés" során. Az első egy hétköznapi smink volt, ami egész nap rajtam volt. Este a lemosásnál még semmi elváltozást nem tapasztaltam, de reggelre döbbenten konstatáltam, hogy a szemhéjam hámlásnak indult - ahogy azt a Too Faced palettánál is tapasztaltam (igaz ott fel is duzzadt a szemhéjam, és csak utána kezdett a bőrőm hámlani). 


Próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy ez biztos valami mástól van, és készítettem egy esti sminket is, amit csak pár óráig, egy vacsi ideje alatt viseltem. Másnap reggel bőrhámlással nem találkoztam, viszont az egyik szemem olyan piros volt, mintha 2 hétig sírtam volna megállás nélkül... Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy mi lehet ezekben a szemhéjpúderekben, hiszen soha másik terméknél ilyesmit nem tapasztaltam. Amíg csak a Chocolate Bar bántotta a szemem, még rá tudtam fogni a kakaóporra, de így meg vagyok lőve. Még arra tudok gondolni, hogy talán a szemhéjpúderek olyan finoman őröltek, hogy a pórusaim könnyebben eltömítik - de ez végleg a science fiction kategória, gőzöm sincs, hogy mi lehet az oka. (Hozzátenném, internetes kutatásaim során nem találkoztam a fórumokon hasonló panasszal, így a jelenség elég egyedi, egyáltalán nem általános.)
Update: Idővel kiderült mi okozza az irritációt. Erről ITT olvashattok bővebben.


Mindenesetre azután az este után a döntésem véglegessé vált, így a paletta hamarosan új, szerető gazdijához költözik. :) A mai smink az a szemsmink, amit azon a bizonyos "utolsó vacsorán" viseltem. Megvallom őszintén, ha akkor nem történik ez, megtartom a palettát. Egy rakás Makeup Revolution paletta után a Naked 3-mal dolgozni tényleg egy másik szint. Amikor a szemhéjpúder úgy siklik fel a szemedre, mintha rálehellték volna, és a festék olyan pigmentált, hogy elég csak megsimogatni a szemhéjpúder felszínét... Hát ezt az élményt kapja az ember lánya azért a kisebb vagyonért, amibe ez a paletta kerül...



Hogy a búcsú igazán méltó legyen, mint azt látjátok, készítettem a kicsikéről egy-két képet. Remélem, az új gazdija is olvas most, és látja, hogy szinte érintetlen formában kerül hozzá a szerzeménye! ^.^


A smink


1. A forma
A szemehéjamra először szemhéjalap került. Ezután a teljes mozgó szemhéjamra felvittem a Burnoutot, majd egy közepes fejű pufi ecsettel a Limitből vettem fel. Ezzel az ecsettel a színt a mélyítővonalamba, valamint a szemem külső sarkába vittem, mintegy finoman megrajzolva a smink alakját. A cicásabb forma helyett most egy kerekebb formát igyekeztem kialakítani.



2. Mélyítés
Ezután a külső V árnyalása következett a paletta legsötétebb árnyalatával, a Blackhearttal. Ezt egy lapos ecsettel ütögettem fel, úgy hogy hozzávetőelgesen illeszkedjen az előre kialakított formához, majd egy satírozó ecsettel mostam össze a szemhéjamra előzőleg felvitt világosabb árnyalattal. A satírozó ecsettel a mélyítővonalamba is söprögettem, illetve szerettem volna ezt a sötét árnyalatot minél közelebb vinni a szempilláim tövéhez.


3. Az alsó szempillatő
Az alsó szempilláim tövébe egy ceruzaecset segítségével szintén a Blackheart került, viszont arra figyeltem, hogy a belső szemzugom érintetlen maradjon. Ide ugyanis a legvilágosabb árnyalatot vittem, a Strange-et, természetesen nemcsak alulra, hanem felülre is.


4. Utolsó simítások
Hogy a felső pillasor még definiáltabb legyen, húztam egy vékony tusvonalat egy filces tussal. Az utolsó simítások részeként - némi szempillagöndörítés után - először egy dúsító majd egy hosszabbító szempillaspirált használtam, amivel nagyon szép, műszempilla hatású pillákat nyertem. A legvégén kihúztam a felső vízvonalam fekete szemceruzával - és voilá! :)

Hogy a szemsmink szépen érvényesüljön ne felejtsétek el korrigálni a szem alatti területet! ;)




Felhasznált termékek




Remélem, tetszett a mai smink! ^.^
Nektek megvan a Naked 3 paletta? Nálatok bevált? :)

Legyen nagyon szép napotok:

ZsebBoszi 

10 megjegyzés:

  1. A smink csodás, de bizalmat azt nem keltettél a paletta iránt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a smink! Sokáig a neten is próbáltam utánajárni, hogy miért történik ez velem, de semmit nem találtam, amiből arra következtetek, hogy eléggé egyedi lehet a probléma...

      Törlés
  2. Nagyon szép a sminked.
    Akkor mégsem a kakaó lesz. Amúgy azért durva, mert nem két forintos sminktermékek ezek...ilyet nem tapasztaltam én sem. Egy-két olcsóbb palettánál, de én asztmás vagyok és nyári időszakban irritáltabb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Nem tudom, lehet, hogy én vagyok az a szerencsétlen egy, akinek az 1000 teszt alanyból valami baja lesz a terméktől... Passz. :(

      Törlés
  3. Gyönyörű lett a szemsminked!
    Kár, hogy irritációt okoz, elég kiábrándító, főleg hogy az árát is szépen megkérik :/
    Sajnálom, hogy így jártál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ^.^
      Hát én is sajnálom. Pedig úgy terveztem, hogy ehelyett beruházok az első Naked palettára, de így kicsit félek, hogy az is hasonló hatással lenne a bőrömre. :(

      Törlés
  4. Sajnálom, hogy ezt okozza, pedig ez a smink gyönyörű lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom. :( Azért köszönöm, és nagyon örülök, hogy a sminket te is szépnek találtad! :)

      Törlés
  5. Olvasom ám! Igaz némi fáziskéséssel! :-) Fingers crossed hogy nálam ez ne forduljon elő! Nagyon csodás a teszt, a smink is, szóval nagyon sajnálom, hogy nem jött be. Mondtam már, hogy imádom a tesztjeidet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem fog, ne félj! Magamon kívül még soha sehol senkit nem hallottam erre panaszkodni! Örülök, hogy tetszett a bejegyzés még ha ez afféle palettafotó mutogatós, sminkes tesztre sikeredett. A szvaccsok szerintem már unalmasak lettek volna, 5 millióan megcsinálták már, és még ennyien az egekbe magasztalták - lassan már az is tudja, hogy ez a paletta mire képes, akinek nincs is meg. :D

      Törlés